DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Exkluzív Spából: Rejtélyes defektek, háborgó pilóták

A Belga Nagydíj pénteki szabadedzései után nem az a legnagyobb kérdés Spa-Francorchamps-ban, hogy a Red Bull fölénye valóban olyan jelentős-e, ahogyan azt a nyitónapi végeredmény sugallta, hanem sokkal inkább az: Silverstone után lesz-e újabb gumibotrány?



Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója délutáni sajtóértekezletén természetesen azt állította, hogy nincs mitől tartani a két gyanús defekt miatt, azokat ugyanis nem konstrukciós- vagy gyártási hiba, hanem külső körülmény idézte elő. Ezt fotókkal is igyekezett igazolni: a felvételek szerint Vettel jobb hátsóján egy hosszant vágás keletkezett, Alonso szintén jobb hátsó defektjét pedig két, egymáshoz közel elhelyezkedő lyuk okozta. Mindkét eset a 13-as és a 15-ös kanyar között történt, ott, ahol a Caterham versenyzője, Giedo van der Garde is bukott, a Pirelli-vezér szerint azonban a holland esetének nem volt köze a gumikhoz.

Egy olyan csúfos eset után, mint a silverstone-i volt, Hembery érthető módon igyekezett a pálya rovására írni a történteket: azt ígérte, hogy a nap végén helyszíni szemlét tartanak az ominózus pályaszakaszon, igaz, ennek végkimeneteléről eme sorok írásáig nem érkezett információ, a gyártó mérnökeinek szokásos esti értekezlete is jócskán elhúzódott. Érdekesség, hogy a nap végi gumis egyeztetésre betoppant Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója is, aki a délutáni tréninget követően szintén szükségesnek tartotta az érintett pályaszakasz alapos vizsgálatát.

A történtek egyébként felborzolták a pilóták kedélyeit: kora délután, a második szabadedzést követően Kimi Räikkönen az újságíróktól értesült a gyanús defektekről, a finn versenytársai azonban felfortyantak és hangot is adtak aggodalmuknak. A versenyzői értekezletről kiszivárgott információk szerint Webber, Vettel, Alonso, Button és Hamilton is szorgalmazta, hogy a Pirelli minél előbb adjon tiszta és átlátható választ a történtekre: "Válaszokat akarunk és a "™törmelék"™ nem nevezhető válasznak" - háborgott Webber. Noha Eddie Jordan szerint a nyári szünetről visszatérő, kipihent versenyzők "túlreagálják" a pénteki történéseket, az aggodalom nem egészen alaptalan, hiszen a versenynaptár egyik leggyorsabb pályáján brutálisan nagyot lehet esni egy-egy defekt miatt.

Az olasz gyártónak nem csak a saját reputációja miatt tenne rosszat egy újabb gumibotrány, hanem amiatt is, hogy még mindig nem rendelkeznek új szerződéssel a 2013 utáni időszakra vonatkozóan. Hembery a délutáni sajtóértekezleten állította, hogy nincs gond, lesz új Forma-1-es megállapodás, nagy kérdés azonban, hogy mi történik akkor, ha beigazolódik az a jóslat, amelyet egy neve elhallgatását kérő csapatfőnök fogalmazott meg a gumihelyzettel kapcsolatban a BBC-nek: "Meglepne, ha nem kellene megoldanunk néhány komoly problémát ezen a hétvégén!"

Előző exkluzív beszámolónk Belgiumból...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: