Annak ellenére, hogy a Red Bull a hétvége első szakaszában rendszerint nem lövi el a puskaporát, a Hungaroringen a címvédő istálló már az első szabadedzést megnyerte Vettel-Webber sorrendben. Vettel az edzés első óráját szinte teljesen kihagyni kényszerült fékproblémái miatt, több mint hatvan perc után tudott először mért időt futni, de néhány perccel később már ő volt a leggyorsabb ember a pályán.

Vettel legjobb körideje 1:22,723 volt, őt csapattársa, Webber követte, csak ők ketten tudtak 1:24-on belülre kerülni. Az üldözők legjobbjának egyelőre a Lotus látszik, Räikkönen csak pár századdal maradt el Webbertől, őt Alonso és Grosjean követte. A McLarennek sincs oka a panaszra, hiszen Button a hatodik időt érte el, a Mercedesek viszont egyelőre nem mutattak túl jó formát.
Az edzésen egyetlen tesztpilóta vett részt, a venezuelai Rodolfo González, aki idén negyedik alkalommal ülhetett autóba pénteken a Marussiánál. A 27 éves versenyző Max Chilton helyét foglalta el a kiscsapatnál. Az első szabadedzés mentes volt az incidensektől, a legnagyobb izgalmat Jean-Éric Vergne megpördülése szolgáltatta, aki a Mansell-kanyarban vállalta túl magát, de szerencsére a francia pilóta Toro Rossója sértetlen maradt.
Ahogy azt sejteni lehetett, a pálya már a délelőtti órákban is nagyon forró volt, az aszfalt hőmérséklete elérte a 45 fokot.
Magyar Nagydíj - 1. szabadedzés végeredménye:
| Hely | Versenyző | Csapt | Idő | Körök |
| 1 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1:22.723 | 19 |
| 2 | Mark Webber | Red Bull | 1:22.982 | 24 |
| 3 | Kimi Räikkönen | Lotus | 1:23.010 | 20 |
| 4 | Fernando Alonso | Ferrari | 1:23.099 | 22 |
| 5 | Romain Grosjean | Lotus | 1:23.111 | 20 |
| 6 | Jenson Button | McLaren | 1:23.370 | 26 |
| 7 | Adrian Sutil | Force India | 1:23.390 | 20 |
| 8 | Nico Rosberg | Mercedes | 1:23.531 | 28 |
| 9 | Sergio Perez | McLaren | 1:23.591 | 26 |
| 10 | Pastor Maldonado | Williams | 1:23.911 | 21 |
| 11 | Esteban Gutiérrez | Sauber | 1:24.119 | 21 |
| 12 | Valtteri Bottas | Williams | 1:24.150 | 27 |
| 13 | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:24.157 | 28 |
| 14 | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso | 1:24.204 | 15 |
| 15 | Felipe Massa | Ferrari | 1:24.299 | 19 |
| 16 | Nico Hülkenberg | Sauber | 1:24.314 | 23 |
| 17 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | 1:24.383 | 24 |
| 18 | Paul di Resta | Force India | 1:24.608 | 21 |
| 19 | Charles Pic | Caterham | 1:25.827 | 24 |
| 20 | Giedo van der Garde | Caterham | 1:26.808 | 25 |
| 21 | Jules Bianchi | Marussia | 1:27.617 | 20 |
| 22 | Rodolfo Gonzalez | Marussia | 1:28.927 | 25 |