DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Mégis elvették Ficza Feri hungaroringi pontjait

Bár az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága úgy döntött a Honda gyári csapatának meghallgatása után, hogy csak a marokkói fordulóról való kizárásuk marad érvényben, ez a Zengő Motorsportra nem vonatkozik: miután a magyar alakulat nem nyújtott be fellebbezést, Ficza Feri elveszíti az esős magyarországi futamot szerzett egységeit.

Amint arról mi is beszámoltunk tegnap, csak félig volt sikeres a Honda fellebbezése padlólemez-ügyben: az FIA párizsi bírósága úgy határozott, hogy ugyan a Hungaroringen szerzett pontokat megtarthatják a pilóták, a marrakechi kizárás érvényben marad, így többek között Michelisz Norbi is elveszít egy második helyet, valamint a japánok egy hármas győzelmet.



A Nemzetközi Automobil Szövetség által az ítélet után kiadott frissített összetett táblázaton azonban nem szerepelnek Ficza Ferenc magyarországi egységei sem. Ennek magyarázata nem más, mint hogy a TouringCarTimes.com szakoldal információi szerint a Zengő Motorsport nem élt a fellebbezés jogával a nürburgringi dupla kizárásról szóló döntés után (csak a JAS Motorsport, azaz a japán márka gyári alakulata nyújtott be kérelmet), így a rájuk vonatkozó ítélet egy az egyben érvényben marad. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába volt Ficza Feri remeklése az esős hazai versenyen, a kilencedik helyéért járó pontokat elbukta.

S ha már szóba került a tabella: a gyári Civicek marokkói kizárása után José María López örökölte meg a főfutamos győzelmet, amelynek köszönhetően az argentin immár óriási előnnyel vezeti a pontversenyt. A címvédőnek 209 egysége van, míg legközelebbi kihívójának, Mehdi Bennaninak csupán 115, így a Citroën gyári versenyzője nagyobb fórral rendelkezik jelenleg, mint az előző két szezon ugyanezen szakaszában. Az eddig második Tiago Monteiro visszacsúszott a harmadik pozícióba, és azonos pontszámmal áll, mint Yvan Muller, míg Michelisz Norbert az ötödik helyet foglalja el a táblázaton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: