DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCC

WTCC: Mi folyik a Ladánál?

Nehezen érthető versenyzőcserék történtek az orosz csapatnál: hazai pilótájuk nem lesz ott a hazai versenyen, két holland azonban igen. Ismeretlen újonc mutatkozik be Moszkvában.

A három TC1-es versenyautót felvonultató Lada a Rob Huff – James Thompson – Mikhail Kozlovszkij hármassal teljesítette a teljes 2014-es szezont, majd az idei évad első fordulóit is, habár a nyitóversenyt az orosznak ki kellett hagynia, mivel a csapat nem tudta időben elkészíteni mindegyik autóját.

A Hungaroringen aztán változás történt, James Thompson fogfájásra panaszkodva jelentette be, hogy kihagyja ezt és a Nordschleifén rendezett versenyeket. A Hufftól rendszerint elmaradó veterán indoklásában sokan kételkedtek. Felmerült a hír, hogy Thompson szakított a Ladával, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg. A britet a Nordschleifén a pályát jól ismerő holland Jaap van Lagen helyettesítette, a német versenyt a csapat csak két autóval teljesítette Huff Hungaroringen elszenvedett tesztbalesete miatt, a korábbi világbajnok helyett Kozvloszkijnak kellett félreállnia.



A következő versenyhelyszín a június 6-7-i hétvégén a Lada hazai futama, Moszkva, ahol újból három autóval vesznek részt. Azt már korábban közölték, hogy Thompson eredeti Vestáját ismét van Lagen fogja vezetni. Emellett teljes joggal feltételezni lehetett, hogy hazai versenyére Kozlovszkij is visszaül az autóba – egy orosz csapat orosz versenyzővel nagyobb vonzerővel bír hazai közönség előtt, mint pusztán a Ladák külföldi versenyzőkkel.

Nagy meglepetésre a Lada sajtóközleményben tudatta, hogy harmadik versenyzője egy eddig ismeretlen pilóta lesz Moszkvában Nick Catsburg személyében – aki érdekes módon van Lagenhez hasonlóan holland nemzetiségű. Az elmúlt években különböző GT sorozatokban szerepelt, köztük a Blancpain, VLN és ELMS szériákban. A közlemény legfontosabb eredményeként a holland GT bajnokságban 2012-ben elért harmadik helyét emelte ki, egy évvel azelőtt a Renault Eurocup Megane Trophy-t nyerte meg. A Lada Vestát Magny-Cours-ban egy teszt erejéig már kipróbálta.

A Lada közleménye nem tett említést Mikhail Kozvloszkij távolmaradásáról és jövőjéről sem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: