DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Hivatalos: Michelisz 2015-ben is Zengőéknél marad

A MOL, a Zengő Motorsport és a JAS Motorsport részéről is szinte egy időben nyert megerősítést a tény: Michelisz Norbert 2015-ben is a magyar csapat privát Honda Civicjével indul a WTCC-ben.

A magyar autósport számára oly nagyon örvendetes hír több részletben szivárgott ki. Először a MOL adott ki róla közleményt, hogy 2015-ben a Zengő Motorsport és Michelisz Norbert főtámogatói lesznek, majd néhány percre rá Dominic Köfner, a MOL elnöke egy képet közölt az interneten, melyen Norbi új zengős overalljában feszít.

Mindeközben a JAS Motorsport csapatfőnöke, Alessandro Mariani egy barcelonai sajtótájékoztató keretében bejelentette, a Honda gyári WTCC-csapatának felállása 2015-ben is változatlan marad: Gabriele Tarquini mellett Tiago Monteirót is megtartják a következő idényre.

Végül néhány percen belül érkezett a jól megszokott zengős videó-interjú is egy mosolygós Norbi-nyilatkozattal: 

További nyilatkozatok a MOL sajtóközleményéből:

Kelenvölgyi Ágnes, a MOL Csoport szintű szponzorációs vezetője: „Norbert a túraautó-világbajnokság egyik legjobb versenyzője, mi pedig örömmel támogatjuk és adunk lendületet ahhoz, hogy ambícióit követve világbajnokká váljon. A vállalat egyébként is szorosan kötődik a motorsporthoz, hiszen a Csoport tagvállalataként a Panta Distribuzione S.p.A. a WTCC hivatalos üzemanyag-beszállítója. Az együttműködésben is megjelenik a MOL Csoport vállalati törekvése: a Csoport kiemelkedő tehetségeket és sportolókat támogat álmaik, életcéljuk valóra váltásában – ahogy a sportban, úgy az üzleti életben, az olaj- és gázipar területén is.”

Szabó Gábor, a Honda Hungary képviselője: „A holtszezonban több alternatíva is felbukkant a sajtóban Norbi idei évét illetően. Mi a Honda márka képviselőjeként mindegyik lehetséges irányvonalat támogattuk, üdvözítettük. Azt gondolom, ez teljesen érthető, hiszen ha Norbi még szorosabbra fonja a köteléket márkánkkal, számunkra az is pozitív irányvonal, és ha honfitársként gondolunk a Zengő Motorsportos folytatásra, akkor annak is nagyon örülünk, hogy az eddig is sikeres magyar egység együtt folytatja és még komolyabb babérokra törhet. – jelentette ki Szabó Gábor a Honda Hungary képviselője, majd így folytatta - A motorsport részlegünk kifejezetten nagyra tartja Norbi képességeit és eredményeit, és emellett márkánk vezetői nagyra értékelik a Zengő Motorsporttal felépített partneri viszonyt is. A kettő kombinációja pedig azt eredményezi, Norbi és a csapat előtt megnyílik a még szorosabb együttműködés és a még szebb eredmények elérésének lehetősége.

Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország legnépszerűbb sportolója, magyar csapatban, magyar támogatókkal a háta mögött világviszonylatban is a legjobbak között lehet, és mindez egy Honda fedélzetén történik. Hajrá Norbi!!!”



Juni György, a Zengő Motorsport ügyvezetője: „Nagyon jó érzés volt látni és megélni ezt a nagy összefogást, ami össze akarta tartani Norbit a zengős csapattal. A MOL Csoport kiemelt támogatásával a fejlődésre törekszünk, és arra, hogy megháláljuk a bizalmat. A lehető legtöbb örömet szeretnénk szerezni a közönségünknek! A legkisebb támogatóink is sokat tettek, azért, hogy ez megvalósuljon, nekik is nagyon köszönöm!” 

Zengő Zoltán, A Zengő Motorsport csapatvezetője: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk mind a MOL Csoporttal, mind a Hondával, így ezt a WTCC szezont is együtt folytatjuk tovább, és a pilótánk Michelisz Norbert. Ugyanakkor ez nagy felsőséget is ró ránk, hiszen a tavalyi világbajnoki negyedik helyezést szeretnénk felülmúlni. Ez lehetetlen feladatnak tűnik, de aki ismer engem és a csapatot, az tudja, hogy szeretjük megvalósítani a lehetetlennek tűnő feladatokat és mindent megteszünk, hogy álmainkat megvalósítsuk. Remélem, hogy a közös álmunk tovább folytatódik, és még sikeresebb leszünk idén, mint tavaly.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: