DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Így zajlik majd a hétvége a Nordschleifén

Bár már egy ideje tudjuk, hogy egyetlen hosszabb helyett a legendás pályán is két rövidebb futamot tartanak, az időbeosztás jelentősen eltér a WTCC-ben megszokottaktól.

Amikor kiderült, hogy a túraautó-vb 2015-ben a nagy múltú Nürburgring-Nordschleifére látogat, rögtön szárnyra kaptak a tervek és spekulációk, hogyan zajlik majd a versenyhétvége ezen a rendkívül egyedülálló pályán. Szóba került a megszokott kétfutamos formátum helyett egyetlen verseny rendezése, dupla pontokkal és a WTCC-től meglehetősen idegen kerékcserékkel – ennek megvalósításával kapcsolatban is különböző ötletek merültek fel.

A touringcartimes.com által közölt végeredmény sokkal inkább hasonlít egy megszokott WTCC hétvégére, de számos eltérést is találhatunk. A két 45 percesre becsült, szombaton rendezett háromkörös futamot mindössze félórás szünet választja el – azt sugallja, hogy nem is két önálló megmérettetést láthatunk majd, hanem az eredeti koncepcióra emlékeztető, két félidőre osztott egyetlen versenyt.



A csütörtöki teszt és a szabadedzések a megszokottnál hosszabb ideig, egy óráig tartanak majd, a pálya 25 kilométeres hosszából adódóan. Ugyanilyen hosszú lesz az időmérő, amelyet ezúttal nem osztanak három szakaszra. A hétvégén tartják a nürburgringi 24 órás versenyt is, amely két órával a második futam leintése után indul.

Május 14., csütörtök:

11:30 – 12:30 – Teszt

Május 15., péntek:

08:15 – 09:15 – 1. szabadedzés

11:55 – 12:55 – 2. szabadedzés

18:20 – 19:20 – Időmérő

Május 16., szombat:

08:05 – 08:35 – Warm Up

11:15 – 12:00 – 1. verseny

12:30 – 13:15 – 2. verseny

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: