DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
WTCC

Hazai pályán a Honda

Utolsó előtti állomásához érkezett a FIA Túraautó-világbajnokság 21 fős mezőnye, hiszen a 21-22. fordulót a Honda hazai pályáján, Szuzukában rendezik meg a hétvégén.

433_MICHELISZ_resize



A korábbi évekkel ellentétben, mind a versenyzők, mind a rajongók legnagyobb örömére, idén először versenyezhetnek a pilóták a pálya teljes hosszán, azaz 5807 méteren, amin 11 kört tesznek meg futamonként.

Ezt a versenypályát 1962-ben építették a Honda tesztpályájának, ami mellé a holland tervezője egy, a családi vidámparkot is megálmodott – a versenyzők és a csapattagok mind a mai napig ezen keresztül közelítik meg a Paddock területét. A pálya külön érdekessége a nyolcas alakja miatt a felüljáró, valamint az, hogy szinte minden kanyartípus megtalálható rajta.

A súlyok tekintetében a +60 kg nem hozott változást a Citroen csapat életében, ellenben a Chevyk és a Hondák +30-30 kg-ot fognak cipelni többletként magukkal.

A világbajnokságot az argentin José-María López vezeti 384 ponttal, megelőzve citroenes francia csapattársait, Yvan Mullert (291 pont) és Sébastian Loeböt (251 pont). Amennyiben az argentin versenyző hozza a korábbi formáját, akkor vasárnap Japánból már világbajnokként távozhat A Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert 142 ponttal az ötödik helyről várja a folytatás.

450_MICHELISZ_resize

Michelisz Norbert: A tavalyi futamgyőzelem után természetesen idén is magas célkitűzésekkel érkezem Szuzukába. Az elmúlt versenyek formája alapján úgy látom, hogy kis szerencsével dobogós helyezésekért harcolhatunk Japánban. A pálya nyomvonala változik a WTCC mezőnye számára, ugyanis ettől az évtől már a teljes, Forma1 által is használt változatot koptatjuk majd, ami igazán örvendetes, ugyanis ez a nyomvonal az egyik kedvencem szimulátoros korszakomból.

Menetrend:

Péntek

Teszt 06:30 – 07:00

Szombat

Szabadedzés 02:20 – 02:50

Szabadedzés 04:20 – 04:50

Időmérő 08:30 – 09:30/Élőben az Eurosporton

Vasárnap

Futamok: 07:15 – 09:15/ Élőben az Eurosporton és a  Duan TV-n.

 

Figyelem szombatról vasárnapra virradóan óraátállítás van hazánkban, mely a közvetítés feltüntetett időpontját nem érinti.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: