DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Fejjel a falnak: Az IndyCar bevezetheti az aeroscreent

Josef Newgarden óriási balesetét követően az IndyCar tervbe vette, hogy a közeljövőben beveti az F1-ben a Red Bull által kifejlesztett és kipróbált pilótafülke-védelmi eszközt, az aeroscreent.

Az IndyCar texasi, végül augusztusra halasztott fordulójának 42. körében Conor Daly hibája miatt csaknem Josef Newgarden járt pórul - utóbbi autójával kétszer csapódott a SAFER-falnak, ami kiállta az ütést, az amerikai pedig zúzódásokkal és kulcscsonttöréssel megúszta az esést. Bill Pappas, az IndyCar versenyzésért és mérnöki munkáért felelős alelnöke a Motorsport.com-nak elmondta, hogy a látottak után nem kérdés, tovább kell fejleszteni a pilótafülkék védelmén.



„Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kitaláljuk, milyen módon javíthatnánk a pilótafülkék biztonságán” - nyilatkozta Pappas. „Reméljük, hogy év végéig sikerül előállnunk valamivel, Newgarden bukása csak kihangsúlyozza a fontosságát.” Az amerikai közeli barátja volt a tavaly elhunyt Justin Wilsonnak, és elkötelezetten harcol a biztonság fejlesztéséért.

Pappas úgy véli, hogy az IndyCar leginkább a Red Bull-féle aeroscreent mellett teszi le a voksát a Mercedes/Ferrari-féle Halóval szemben. „Jelen pillanatban az aeroscreenre szavazunk” - mondta Pappas, aki azt is hozzátette, akár már 2017-ben bemutatkozhat a megoldás.

Josef Newgarden balesete olyan nagy becsapódásnál történt, hogy az Ed Carpenter Racing Dallara DM12-esének bukókerete valósággal megsemmisült, az autó többi része viszont egyben maradt, ami Pappas szerint nagyszerűen aláhúzta az ötödik szezonját futó karosszéria erejét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: