DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Lakewood: A fotósszakma szégyene

1950 szeptemberében olyasmi történt a lakewoodi pályán, aminek sosem szabadott volna előfordulnia... Felkavaró történet következik a fotóriporteri szakma egyik legszégyenteljesebb esetéről.

A fotóriporteri szakma történetének legnagyobb szégyenfoltja 1950. június 11-én esett meg. 

skimphersey.jpg



Azon a forró, szeles vasárnapon egy izgalmas stock-car futam reményében gyűltek össze a nézők a Georgia állambeli Atlatában lévő Lakewood Speedway-en. A felhőtlen szórakozás és a majdani győztes ünneplése helyett azonban hamarosan a színtiszta horrorral kellett szembesülniük.

A 'Dél Indianapolisának' is nevezett pályán a National Stock Car Racing Association, röviden NSCRA soron következő, száz körös összecsapasára került sor. A versenyre több, mint harminc autót neveztek profi és amatőr pilótákkal a volán mögött. A pole pozíciót a majdani NASCAR versenyző Jack Smith szerezte meg, aki a rajt után játszi könnyedséggel meg tudta őrizni vezető helyét és már az első körök után tetemes előnyre tett szert.

Annak ellenére, hogy mekkora kvalitásbéli különbségek voltak a sofőrök között, a futam kimondottan eseménytelenül, mi több, unalmasan telt, amit jól példáz, hogy a korabeli beszámolók szerint fél táv után több néző is úgy döntött, inkább máshol tölti el a vasárnap hátralévő részét.

A 81. körben azonban minden megváltozott, az események láttán pedig a helyszínen maradt emberek egyöntetűen azt kívánták, bárcsak ők is követték volna az idő előtt távozók példáját. 

A futam során csak néhány ellenfele tudta érdemben megközelíteni Smith-t, akik közül a legnagyobb esélye John Edward 'Skimp' Hersey-nek volt.

A 37 esztendős floridai versenyző neve ekkor már jól csengett a regionális versenypályák küzdelmeit figyelemmel kísérők számára. Hersey állandó résztvevőjének számított a NASCAR alapító Bill France neve által fémjelzett modified futamoknak, az egyik legnagyobb presztizsű, jacksonville-i fordulót pedig 1948-ban meg is tudta nyerni.

Egy évvel később, 1949. júniusában, a Charlotte Speedway 0.75 mérföldes dirt oválján sikeresen kvalifikálta magát a NASCAR első hivatalos versenyének - az Indianapolis 500 mintájára 33 főben meghatározott - mezőnyébe. A futamot végül '47-es Fordjával a 18. pozícióban zárta.

Hersey-nek lett volna lehetősége arra, hogy maradjon a NASCAR Strictly Stock Series-ben (a mai főkategória, a Sprint Cup elődje), azonban az új bajnokság jövőjét illető bizonytalanság miatt inkább a konkurens NSCRA mellett tette le a voksát, ahol Mack Richardson autóját vezethette.

A lakewoodi versenynek Skimp nagy reményekkel vágott neki, és mint fentebb írtuk, a hajrá felé közeledve komoly esélyessé vált arra, hogy elkapja a vezető pozícióban álló Jack Smith-t. A 81. körben azonban a pálya hírhedt, már számos áldozatot követelt 1-es kanyarjában elvesztette uralmát autója felett és a falnak csapódott.

Az ütközés nem volt jelentős, egy, a korra jellemző szokás miatt azonban mégis végzetesnek bizonyult számára.

Ezekben az években a stock-carok utasterében gyakran tartottak egy kanna benzint arra az esetre, ha a tank a pálya pitlane-től távol eső részén fogyna ki. Jóval kisebb időveszteséggel járt ugyanis, ha ahelyett, hogy bevárta volna csapatának tagjait - különösen az olyan létesítményekben, mint a Lakewood Speedway, amelynek közvetlen közepén egy tó volt megtalálható - , inkább a versenyző maga szállt ki megtankolni a járművét.

 

lake_1.jpg

 

A lakewoodi baleset következtében azonban a Hersey autójában lévő kanna kupakja levált, a benne lévő benzin pedig beterítette a teljes, belső teret. Innentől már elegendő volt egy aprócska szikra ahhoz, hogy a komplett gépből pillanatok alatt egy masszív tűzgömb váljon.

Skimp saját erejéből ki tudott ugyan szállni a járművéből, de a történtek miatt dezorientálttá váltan rögtön le is ült a pályára. A nézők rémülten konstatálták, hogy a versenyző ruhája tüzet fogott és egymást túlkiabálva próbáltak segítséget kérni.

A baleset helyszínéhez a legközelebb az egyik atlantai napilap kiküldött tudósítója tartózkodott, aki szélsebes léptekkel el is indult Hersey felé. Pillanatokon belül azonban kiderült, hogy a férfit nem a jó szándék vezérli. A közönség döbbenetére ugyanis ahelyett, hogy megpróbált volna segítséget nyújtani, inkább letérdelt, kézbe vette a fényképezőgépét és közvetlen közelről elkezdte fotózni az összetört autója mellett elevenen lángba boruló versenyzőt.

A szemtanúk visszaemlékezése alapján még akkor sem hagyta abba, amikor valaki - egyes források szerint egy néző, mások szerint a pálya egy alkalmazottja - saját testi épségét kockáztatva odarohant és különböző ruhadarabokkal próbálta kioltani a Hersey-t körbeölelő tűzcsóvát.

A közönség soraiban ekkorra már lincshangulat alakult ki és a nézők csoportosan indultak meg a még mindig a pályán tartózkodó fotóriporter felé. A helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök mindeközben próbálták megvédeni a férfit a dühös tömeg bosszújától - vagy legalábbis úgy tettek, hiszen a korabeli beszámolók szerint az egyenruhások eleinte nem igazán erőltették meg magukat annak érdekében, hogy távol tartsák tőle a nyilvánvalóan erőszakos szándékkal közeledő embereket. Sőt, hagyták, hogy az atlantai lap munkatársát jó néhány ütés és rúgás érje, mielőtt ténylegesen kivezették volna a pálya területéről.

Hersey-t időközben kórházba szállították, de egy nappal később, június 12-én belehalt égési sérüléseibe, szerető feleségét és egy gyermekét hátrahagyva.

Ami pedig a fotóriportert illeti, az általa készített képeket másnap az újság címlapon hozta le, ő maga pedig még hosszú éveken át maradt a lap alkalmazásában. 

A történet azon részét, miszerint a fotóriporter valóban egy karnyújtásnyi távolságból készítette a hírhedt felvételeket évtizedekkel később városi legendának minősítették, mondván a férfi egyszerűen nem tartózkodhatott ennyire közel az incidens helyszínéhez, a képek perspektívja inkább a beállításoknak volt köszönhető.

Ez az elmélet tartotta is magát egy ideig, mígnem napvilágra került egy, ismeretlen eredetű fotó, amely megkérdőjelezhetetlenül szemléltette, amint a fotóriporter alig fél méterre a szerencsétlenül járt versenyzőtől kattogtatja a gépét. 

FIGYELEM, AZ ALÁBBI KÉP A GYENGÉBB IDEGZETŰ OLVASÓK SZÁMÁRA FELKAVARÓ LEHET!

 

 

 

 

 

 

 

 

skimp.jpg

 

Információk és érdekességek az IndyCar világából az USAracing blogon!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: