DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
USA

Tragédia rázta meg az amerikai autósportot

Barátja életét akarta megmenteni, de végül maga is odaveszett az észak-amerikai drag-szövetség egyik legnépszerűbb alakja, aki mindössze harmadikként lehetett az NHRA hivatalos indítóbírója.

Egy szomorú balesetben életét vesztette Mark Lyle, az észak-amerikai drag-szövetség, az NHRA hivatalos indítóbírója. A közkedvelt sportvezető feleségével, Marciával utazott Mexikóba, hogy a csúcsszéria két fordulója közt családja és barátai társaságában megünnepelje a születésnapját. Vasárnap Zipolite városa közelében fürödtek a tengerben, amikor Lyle egyik barátja fuldokolni kezdett. Lyle megpróbált segíteni a bajba jutotton, ám ez az életébe került – elnyelte az óceán...

marklyle



A washingtoni születésű Mark Lyle-t nyugodtságáról, megbízhatóságáról és mosolygós természetéről ismerték. 2005-ben nevezték ki az NHRA északnyugati divíziójának hivatalos indítóbírójává, majd 2012-ben lett a szövetség elsőszámú startere. Lyle mindössze a harmadik személy volt, aki betöltötte ezt a pozíciót, hiszen a néhai Buster Couch 1955-től egészen 1996-ig szolgált, majd ezt követően 15 éven át Rick Stewart tudhatta magánénak ezt a megtisztelő szerepet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: