DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
USA

USA: Górcső alatt a magyar csodabogár

A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztiánt egy amerikai újság munkatársai arról kérdezték, mi késztette arra, hogy Európában sikeres autóversenyzőként a kamionversenyzést is kipróbálja, ráadásul rögtön az USA-ban.

A 23 éves pilóta ugyanis idén egyszerre áll helyt két, egymástól teljesen eltérő bajnokságban. Egyrészről az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600-as kategóriájában versenyez egy MK2-es Skoda Fabiával, itt jelenleg a bravúros második helyet foglalja el a tabellán, és idén már az első magyar Eb-futamgyőzelmet is megszerezte a sportágban.

Mindeközben pedig, szabad hétvégéin a Truck Race Team USA 800 lóerós Volvo VNL 670-es monstrumát terelgeti az idén elindult, és az Egyesült Államokban abszolút úttörőnek számító ChampTruck World Series kamionos bajnokságban, ahol szintén futószalagon szállítja a győzelmeket, illetve dobogós helyezéseket.



Kimagasló teljesítményére már az amerikai szaksajtó is felfigyelt, így Krisztiánnak egy megtisztelőmegkeresésre nemrégiben angolul kellett válaszolnia az alábbi kérdésekre:

Miután oly sok évet töltöttél el az autósport különféle válfajaiban, miért döntöttél úgy, hogy kipróbálod a kamionversenyzést is?

Szabó Krisztián: - Mindig is szerettem új dolgokat kipróbálni, ezért versenyzőként is folyton keresem az új kihívásokat. Azt vallom, hogy így lehet igazán fejlődni, és minél több bajnokságot próbál ki az ember, annál többet tanul és annál komplexebb versenyzővé válik. Úgy gondolom, hogy a legjobb pilótákat az különbözteti meg a jóktól, hogy a jók talán bajnokok lesznek egy szériában, de a legjobbak mindig mindenhol az élmezőnyben tudnak szerepelni, függetlenül attól, hogy éppen milyen járművet vezetnek. Számomra ez jelenti az igazi kihívást: egyszerre több mindent kipróbálni, és nem csak kipróbálni, de eredményesnek is lenni mindenben. Az én szememben két év végi 2. vagy 3. helynek két, egymástól teljesen eltérő bajnokságban, nagyobb sportértéke van, mint egy bajnoki címnek. Én így gondolkodom, valószínűleg ezért is jöttem ide!

Mik a fő különbségek az autó- és a kamionversenyzés között?

Azt hiszem, a fő különbséget az adja, hogy a kamionversenyzésben több türelemre van szükséged, ha eredményes akarsz lenni, főleg a nagyobb súly és a több lóerő miatt. Kicsit több érettségre és higgadtságra van itt szükség, mint ralikrosszban, kicsit taktikusabbnak is kell lenned, mivel itt nem néhány perc alatt kell kihoznod magadból mindent. A ChampTruckben a futamok 20-30 percesek, és ez idő alatt végig maximálisan fent kell tartanod a koncentrációdat, és nem kapkodni az elején. Más gondolkodást, más mentalitást kíván az egész, és ez akkor is igaz, ha csak egyetlen egy kanyart nézünk! A kamionnal nem lehet bevállalósan beesni a féktávokra, itt sokkal okosabban teszed, ha inkább óvatosan fékezel, és már a kigyorsításokra figyelsz, ahol sokkal többet nyerhetsz. Teljesen mást tényleg az egész, mint az autóversenyzés, de talán éppen emiatt is élvezem.

Hogy érzed magad a ChampTruck World Series-ben? 

Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és a részese lehetek ennek az úttörő bajnokságnak, főleg itt, az USA-ban, ami egy nagyszerű hely. Az emberek mind nagyon kedvesek, és nagyon élvezem az itt eltöltött időt, ahányszor csak kint lehetek. Úgy gondolom, hogy a mezőny is egyre erősebb, és kiváltságosnak érzem magam, hogy én is tevékeny részese lehetek ennek az izgalmas fejlődési folyamatnak és növekedésnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: