DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
USA

Brazíliában indul az Indycar 2015-ben

Dél-Amerikában kezdődik és első alkalommal egy épített pályán zárul az Indycar jövő évi szezonja – a versenynaptár, amely több másik változtatást is tartalmaz, ma mutatkozott be.



Két új pálya érkezik, közülük az egyik az Autodromo Nelson Piquet Brazíliavárosban, amely a szezonnyitó szerepét fogja betölteni március 8-án. A hónap végén jön az első verseny az Egyesült Államokban, St. Petersburg, amelyet a másik új helyszín, a NOLA Motorsports Park követ New Orleans közelében. Hosszú ideje pletykálták, hogy a Közel-Keletre, Dubajba is elutazhat idén a bajnokság, de erre nem kerül sor.

Fontos változtatás övezi még a szezonzárót, amelyet az éjszakai fontanai verseny helyett –balszerencsés időpont volt a keleti-parti nézők számára – nappal tartják Sonomában. Ez azt is jelenti, hogy a Champ Car megszűnése óta először tartják az utolsó futamot épített pályán. Fontana júniusban kap új helyet egy három oválpályát magába foglaló széria kezdeteként.

Dupla futamot egyedül Detroitban tartanak, Houston távozik a versenynaptárból, Torontóban pedig ezúttal csak egyetlen versenyt futnak. Így bár a helyszínek száma nő, az összes verseny 18-ról 17-re csökken. A szezon ismét nyár végéig tart csak.

A 2015-ös versenynaptár:

1.

Aut. Nelson Piquet (Brazíliaváros)

Március 8.

2.

St. Petersburg

Március 29.

3.

NOLA (New Orleans)

Április 12.

4.

Long Beach

Április 19.

5.

Barber

Április 26.

6.

Indianapolis GP

Május 9.

7.

Indianapolis 500 kvalifikáció

Május 16-17.

Indianapolis 500

Május 24.

8.

Belle Isle (Detroit)

Május 30.

9.

Belle Isle (Detroit)

Május 31.

10.

Texas

Június 6.

11.

Toronto

Június 14.

12.

Fontana

Június 27.

13.

Milwaukee

Július 12.

14.

Iowa

Július 18.

15.

Mid-Ohio

Augusztus 2.

16.

Pocono

Augusztus 23.

17.

Sonoma

Augusztus 30.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: