DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

Megállíthatatlan éllovas, kettős BMW-siker

A pole-ból induló Marco Wittmann könnyed győzelmet aratott a DTM első nürburgringi versenyén, így növelte összetettbeli előnyét, ám mögötte érdekes jeleneteknek és nagy csatáknak lehettünk szemtanúi.

Szombat délután 15 órakor startolt el a Német Túraautó Bajnokság első nürburgringi futama, amelynek Lucas Auer öthelyes hátrasorolása miatt a bajnoki éllovas Marco Wittmann vághatott neki az élről. A BMW pilótája meg is őrizte a vezetést, ahogy mögötte is maradt a Tom Blomqvist, Jamie Green sorrend.

Az Audi hamar érzékelte, hogy Edoardo Mortara veszélyesebb tudna lenni az éllovas duóra, így Green elengedte őt. Mortara aztán utol is érte Blomqvist autóját, s össze is értek, ami egy komolyabb láncreakciót váltott ki: a második és ötödik helyek között haladók teljesen egymásra estek, Bruno Spengler pedig a csata hevében megforgatta Daniel Juncadellát – a korábbi bajnok természetesen áthajtásos büntetéssel jutalmazták ezért.

wittmann-nurburgring-dtm



A hátrébb zajló csatározások mellett a későbbiekben is a második helyért folyó harc jelentette az izgalmakat – főleg azok után, hogy Blomqvist kapott egy utolsó figyelmeztetést, így a hajrában már semmiképp sem szabálytalankodhatott a Mortara elleni védekezés közben. Végül azonban nem is került sor csatára, az utolsó körben ugyanis – vélhetően – utóbbi visszaadta pozícióját a pontversenyben előrébb álló Greennek.

Ez azonban nem zavarta meg Wittmann, aki könnyedén húzta be idei harmadik sikerét – zsinórban a második a moszkvai második versenyen aratott győzelme után. A bmw-s előnye ráadásul jócskán nőtt a tabellán, hiszen fő üldözője, Robert Wickens mindössze a kilencedik pozícióban látta meg a kockás zászlót. A dobogóra még Blomqvist és Green állhatott fel (előbbi révén kettős győzelmet ünnepelhetett a BMW), utóbbi ezzel egy pontra megközelítette Wickenst az összetettben. A Mercedes legjobbja Paul di Resta lett a futamon: a skótot hatodikként intették le. Folytatás vasárnap a második időmérővel és futammal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: