DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

TCR: Nem lesz a hétvégén magyar versenyző

Az idén induló új nemzetközi túraautós széria első két fordulóján két magyar versenyző is felbukkant, a hétvégi valenciai versenyen azonban nem láthatjuk honfitársunkat.

A szezon harmadik versenye Spanyolországban zajlik, a Zengő Motorsport azonban, amely jelen volt az első két fordulón, kihagyja ezt a versenyhétvégét – derül ki a sorozat nevezési listájából, amely továbbra sem dúskál az indulókban, a ma és holnap zajló programon mindössze 17-en vesznek részt.



Ez egyben azt is jelenti, hogy a harmadik versenyen nem indul magyar résztvevő. A malajziai hétvégén Ficza Ferenc, Kínában Tóth Norbert vezette a Zengő Motorsport Seatját, előbbi kilencedik és tizedik, utóbbi nyolcadik helyen ért célba. Valenciában is Tóth vezette volna az autót, a csapat indoklása szerint az autósportban nem szokatlan probléma, a pénz áll a távolmaradás mögött. Az egy hét múlva sorra kerülő portugál versenyen célozzák meg a visszatérést.

A Zengő mellett a Diego Romaninit felvonultató Proteam Motorsport sem versenyez Spanyolországban – ők a Magyarországon zajló WTCC-hétvégét is kihagyják, miután versenyzőjük, Dusan Borkovic elhagyta a csapatot.

A TCR hétvégi nevezési listája: 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: