DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Marokkó után Etyeken sprintel a Fekete-Tóth egység

Újra akcióban Fekete Antal és Tóth György: a Nyílt Országos Tereprali Bajnokság 2014-es bajnoki címét a szeptemberi, dél-nyírségi viadalon bebiztosító páros pályafutása első maratoni összecsapása, a közelmúltban lezajlott Marokkó-rali után ismét hazai terepen versenyez, a Toyota Hilux Overdrive-val induló egység október 25-én az etyeki Euro-Tools Kupán áll rajthoz.



Fekete és Tóth október elején sikerrel teljesítette az első szaharai homokfürdőt, ahol kategóriájuk küzdelmeit előkelő helyen zárták, ráadásul a tekintélyes autós mezőny legjobb sivatagi debütánsaként végeztek. Etyeken és térségében egészen más kihívás vár a bajnokpárosra: a küzdelem egy 24 és egy 16 kilométer hosszú pályán zajlik, a 245 kilométer össztávú viadalt a sprintfutamok szokásos pörgése, feszített tempója jellemzi majd. 

„Tavaly sajnos kénytelenek voltunk kihagyni az etyeki sprintet, így nagyon örülök annak, hogy idén van lehetőségünk pótolni ezt az elmaradásunkat” – mondta a pilóta, Fekete Antal. „Nemrégiben Marokkóban túlestünk az első sivatagi megmérettetésünkön, amely hatalmas élmény volt, ráadásul nagyon jól sikerült és az eredményünk, valamint az új tapasztalatok további motivációt jelentettek az egész csapat számára. Belekóstolhattunk, hogy mennyire más filozófiát igényel a sivatagi versenyzés, de nyugodtan mondhatom, hogy nekünk az is, ez is egyaránt tetszik. Jó lesz újra átélni a sprintfutamok lüktetését és megismerkedni az Etyek környékén kialakított pályákkal, így izgatottan várjuk a rajtot!” 

Az utóbbi hetekben biztossá vált, hogy az Euro-Tools Kupával, valamint a novemberre tervezett békéscsabai megmérettetéssel a tavalyi évhez hasonlóan idén is értékelhetővé válik a júliusi, domonyi viadallal indult 2014-es sprint-kupasorozat. Tóth György, a bajnokpáros navigátora szerint ez a fejlemény különösen fontos. 

„Egy éve nézőként voltam jelen és láttam, hogy Etyek és környéke egy remek hangulatú futamnak adott otthont. Nagyon jó, hogy idén ismét szerepel a menetrendben ez a verseny és az is, hogy értékelhetővé válik a sprintsorozat. Mi fontosnak tartjuk az ilyen versenyeket, mert nemcsak élvezetesek és költséghatékonyak, de megadják a lehetőséget a jó szereplésre a kisebb költségvetésből gazdálkodó versenyzőknek is. A marokkói verseny után számunkra már az előkészületek is eléggé intenzíven zajlanak. A csomag hazaérkezése után a srácok azonnal nekiestek a Toyota felkészítésének, de hamar kiderült, hogy csak a legszükségesebb munkálatokra jut idő. A nagy, átfogó ellenőrzés és szerviz későbbre marad, de reményeink szerint így is sikerül jó eredményt elérni” – fogalmazott a navigátor.  

Az Euro-Tools Kupa programja október 25-én, szombaton kora reggel indul az adminisztratív- és technikai ellenőrzéssel. Az első szelektív szakaszon 11 óra 25 perckor rajtol a mezőny, míg az eredményhirdetést 17 óra 35 perckor tartják a szervizparkban, amelyet a Körpince közben alakítanak ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: