DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Ralikrossz

Szabó Krisztián a győzelemért küzd Angliában

Remekül indult a ralikrossz Európa-bajnokság Lydden Hill-i fordulója a magyar pilóta számára: a korábban ismeretlen pályán három kvalifikációs futamot követően a második helyen áll. Ulrik Linnemann-nal vívhat nagy harcot a győzelemért.

A háromszoros autókrossz Európa-bajnok, Szabó Krisztián azelőtt még sosem versenyzett az angliai Lydden Hillben, a ralikrossz világbajnokságot kísérő Super 1600-as Eb második állomásának otthont adó pályán – az ismeretlen terepen való helytállás azonban nem áll távol tőle, mint tavalyi újonc évében számos alkalommal kiderült. A szombaton rendezett három kvalifikációs futamot sorban második, második és negyedik helyen zárta, az összetettben is második pozícióban áll.

„Harcoltam! Az első előfutamon egy tizeddel maradtam le csak. Egy kis hibát követtem el, amin el is ment, de örültem elsőre a második helyezésnek, miután a szabadedzés jól alakult” – számolt be a nap eseményeiről a Volland Racing Skoda Fabiájával versenyző Krisztián. „A második kvalifikációban második lettem, ott is Linnemann nyert. Vele harcoltam a harmadikban, még az utolsó három kanyarban is próbáltam megelőzni őt, de sajnos nem sikerült, ez a csata egy kis időbe került, így végeztünk a harmadik-negyedik helyen. A harc folyamán kissé megsérült a kocsi, de semmi komoly, a lökhárítón, karosszérián kell javítani egy keveset.”



A két kvalifikációs futamot megnyerő Ulrik Linnemann – a portugáliai szezonnyitó győztese – erősen kezdte a hétvégét, ez azonban nem rettenti el a magyar pilótát: „Igen gyors eddig, de szerintem nagyjából egyforma a sebességünk. Azon fog múlni, hogy holnap melyikünknek lesz jobb szerencséje. Próbálok gyorsulni, de itt csak egy-két tizedről beszélünk. Remélem, sikerül megverni, ha máshol nem, a döntőben. Persze mások is ott vannak, jól ment a harmadik futamot nyerő Shigabutdinov és Artis Baumanis, a tavalyi bajnok testvére. Ők még beleszólhatnak a küzdelembe” – fejtegette Krisztián, mi várható az utolsó kvalifikációt, elődöntőket és döntőt tartogató vasárnap folyamán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: