DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Ralikrossz

Solberg győzelmének tombolt a DTM közönsége

A világbajnoki címvédő Petter Solberg győzelmével zárult a ralikrossz vb első, Hockenheimben rendezett fordulója, de a hétvége igazi győztese nem a norvég pilóta volt, hanem maga a ralikrossz, valamint a német közönség.

Nagyon más világ a DTM és a ralikrossz, ezt eddig is tudtuk, de most, hogy egy versenyhétvége keretén belül rendezték a kettőt, még inkább szemet szúrt a különbség. Vasárnap már a DTM-futama is nagyon izgalmasan alakult, miután verseny közben leszakadt az ég, de pénteken és szombaton egyértelműen a ralikrossz vb előfutamai mentették meg a show-t. Németországban is új közönségkedvenc sportág született!

Elnézzük az F3-as Európa-bajnokság és a DTM első futamát, és magunkban megállapítjuk, nagyon értő közönség kell ahhoz, hogy ezeket a versenyeket élvezni tudják. Látszólag látványtalan körözés folyik a pályán, és száraz körülmények között annyira pontosan vezet mindenki, hogy aki nem fogékony a részletekre, és csak felületesen szemlélődik, az kifejezetten unalmasnak találhatja azokat a milliméterpontos kormánymozdulatokat és precizitást, amit a pilótáktól lát.

Aztán bumm, jön a ralikrossz, és felbolydul a lelátó! Mert a német közönség rendkívül türelmes is, és hiába ment le például szombaton a DTM aznapi futama, ők akkor is ott maradtak megnézni a ralikrosszt, mert erre is ugyanúgy kíváncsiak voltak.

Pénteken Johann Kristoffersson kapta a legnagyobb tapsvihart, miután a második előfutamban a jobb első és jobb hátsó gumija is defektes lett, ám ő ennek ellenére tolta neki tovább padlón, és be is fordult valahogy a kanyarokba szikrázó felnikkel! Na ilyet a DTM-ben nem látnak, az biztos, nem is láthatnak, mert ott a Hankook abroncsai most már 42 verseny óta nem kaptak egyetlen egy defektet sem, de ez már egy másik történet.

Szombaton Timur Timerzsanov borulása váltott ki hasonlóan nagy ovációt a nézőkből. Az orosz Fordjának jobb első kereke felkapott a gumirakásra, és már meg is volt a baj. Egy pillanatra úgy nézett ki, hogy marad fejtetőn a gépjármű, de végül csak átfordult vissza négy kerékre, így Timerzsanov újból nekiiramodhatott a többiek után, és nem is maradt el tőlük sokkal a leintésnél. Tulajdonképpen egy simán megnyert futamot dobott el egy vezetői hibával, de a ralikrossz népszerűsítése szempontjából aranyat ért, amit tett, mert az emberek ezt jegyezték meg annak a napnak a történéseiből, nem azt, hogy az egyébként remeklő Liam Doran két előfutam után vezette az összetettet, és fülig érő szájjal mentek haza, mert igazi autóversenyt láttak.

De ugyanígy említhetnénk Tord Linnerud szenzációs manőverét ugyancsak péntekről. A norvégot az első kanyar féktávján forgatták bele a gumifalba, ám ő végig állt a gázon, és azzal a lendülettel, szinte időveszteség nélkül visszamanőverezte magát mandinerből a 3. helyre, és már folytatta is az őrült száguldást, mintha mi se történt volna. Petter Solberg első előfutamban látott szokatlan megpördülése is sokáig emlékezetes marad, és az, ahogyan szombaton a harmadik és a negyedik előfutam megnyerésével mégiscsak visszaküzdötte magát valahogy a köztes eredménylista élére.   

Mr. Hollywood vasárnap sem lassított, előbb az elődöntőjét, majd a döntőt is magabiztosan megnyerte, így ismét beírta magát a sportág történelemkönyvébe azzal, hogy ő lett a ralikrossz vb első hockenheimi győztese. Solberg mögött a lettek ifjú tehetsége, Reinis Nitiss szelte át a célvonalat a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a szintén nagyot mentő Timmy Hansen állhatott fel. A 14-szeres Európa-bajnok Kenneth Hansen fia az elődöntőbe épphogy csak bejutott az utolsó, 12. helyen, utána viszont megtáltosodott alatta a Peugeot, és a döntőben Toomas Heikkinent és Robin Larssont is maga mögé utasította, csakúgy, mint a műszaki probléma miatt félre álló Andreas Bakkerudot.

A verseny krónikájához hozzátartozik még az is, hogy miután a DTM pilótái és gumibeszállítója, a Hankook a pénteki nap végén sokat panaszkodtak arra, hogy a ralikrosszos autók felhordják a port és a sarat a DTM által is használt, aszfaltos főnyomvonalra, ezért a szombati és vasárnapi folytatásra egy rövid részt kivettek a ralikrosszos vonalvezetésből, így biztosítva a két világszintű sorozat békés egymás melletti továbbélését a hockenheimi motorsport-fesztivál hátralevő részében.

Bár nem fő-műsoridőben voltak a ralikrossz futamai, és így látszólag akaratlanul is betétfutammá lett degradálva ez a népszerű és látványos vb-sorozat, ám a valóságban ezt a német közönség lelkesedése maximálisan kompenzálta. Ők ugyanis (legalábbis a nagy többség) kezdési időponttól függetlenül mindent látni akartak, és semmi jótól nem akarták megfosztani magukat, ennek a nyitott szemléletmódnak pedig hatalmas motorsport-élménydózist köszönhettek ezen a hétvégén.      

Az pedig már talán csak a sors különös fintora, hogy tavaly egy másik német pályán, Buxtehudében Solberg és Mattias Ekström között néhány ezredmásodperc döntött csak az ottani ralikrossz vb-futam döntőjének leintésénél, és kis túlzással azért nem hirdettek csak két győztest, mert olyat egy futamon nem lehet. Nos, egy év sem telt el azóta a verseny óta, és most, egy másik német helyszínen Solberg és Ekström is győzelmet ünnepelhetett: a norvégok kedvence a ralikrossz vb, míg a svédeké a DTM hockenheimi futamán. Egy jó ötlet (DTM és ralikrossz együtt) jó megvalósítását követhettük végig nyomon egy legendás versenyhelyszínen, egy olyan hétvégén, amivel mindenki csak nyert. Több ilyet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: