DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Klaus Motorsport: Emberfeletti teljesítmény

Jól jött a pihenés Klausz Kristófnak és Kecskeméti Balázsnak a 21. Miskolc Ralit megelőzően: a 2015-ös magyar mezőnyben való debütálásuk előtt volt két hetük a regenerálásra.

A Klaus Motorsport versenyzői nyújtották is a tőlük elvárható maximumot, ám a Renault Clio R3-nál ismét műszaki probléma jelentkezett. A 18 éves pilóta ember feletti teljesítményének köszönhetően azonban így is kategória másodikként zárta a duó a borsodi futamot.

Klausz Kristóf: Ismét új pályákkal ismerkedhettünk meg a 21. Steelvent Miskolc Rali keretein belül. A mostani szakaszok sokkal jobban is tetszettek, mint a tavalyiak, hiszen az utak nem voltak annyira rossz minőségűek, valamint több volt a tempós rész, ami nekem és a technikának is jobban fekszik. Ezzel szemben a prológ nem igazán nyerte el a tetszésemet, a kijárt salakos pályán élvezhetetlen volt az autózás.

Visszatérve a versenynapra… Jó és küzdelmes csatákban vettünk részt a kategóriatársainkkal szemben, ám a 6. gyorson jelentkező szervoprobléma rányomta bélyegét az időeredményeinkre. Mivel a hiba forrása a kormányműben volt, ezért a szervizben sem tudtak olyan megoldást találni a helyzetre, ami után vissza tudnánk érdemben szállni a helyezésekért zajló küzdelmekbe. A bajnoki pontokra azonban szükségünk volt, és amúgy is azért vagyunk versenyzők, hogy az utolsó leheletig nyomjuk a gázt, ezért szervo nélkül is folytattuk a versenyt. Nagyon kemény feladat volt, rettentő nehéz volt tekerni a kormányt – pihenni is csak úgy tudtam, hogy az etapokon Balázs vette át tőlem a vezetést. Igaz, végigértünk és megszereztük az 5-ös kategória 2. pozícióját, mégsem vagyunk túlzottan elégedettek. Jobb lett volna, ha meg tudjuk nyerni a kategóriát, és ha a 2WD-ben is egy előkelő hellyel tudunk gazdagodni.

Erre azonban, Miskolc után, megvan az esélyünk a soron következő osztrák bajnoki futamon, amit most hétvégén rendeznek meg. Az elsődleges cél azonban itt is a hiba nélküli abszolválás, és minél több pont és tapasztalat gyűjtése.

Klausz_Kecskeméti_Rebenland



Kecskeméti Balázs: Kristóffal mi a Miskolc Ralin kezdtük meg az idei, magyar bajnoki szereplést, hiszen az egri versennyel egy időben nekünk épp jelenésünk volt Ausztriában. A miskolci évkezdet azonban nem úgy sikerült, mint ahogy elvártuk volna magunktól. Még a táv felénél sem tartottunk, amikor kormánymű probléma jelentkezett a Renaultban, és ez végig is kísért bennünket. A 6. gyorsaságiról úgy jöttünk le, hogy közben füstfelhőt húztunk magunk után, s mikor félreálltunk, hogy megnézzük, mi a helyzet, ki is gyulladt a kocsi. Gyorsan eloltottuk a tüzet, s akkor láttuk, hogy nagy baj nincs, csak a kipufogó ráfolyt a szervo-olaj. Folytattuk ugyan a küzdelmeket, de olyan nagy hátrányba kerültünk a többiekhez képest, hogy azzal már nem igazán lehetett mit kezdeni. Kristóf ember feletti teljesítményt produkált ezen a hétvégén, hiszen gyakorlatilag hat és fél gyorsasági szakaszt kellett levezetnie szervo nélkül, ami nem kis feladat! A futam első felében viszont jól mentünk, a pályák is nagyon élvezetesek voltak, de a műszaki probléma jelentkezése után már csak annak örülhettünk, hogy célba tudtuk vinni a Cliot.

Úgy látszik, még mindig kísért bennünket a pechszéria, de nagyon bízunk benne, hogy ez minél hamarabb véget ér – mondjuk már a mostani versenyhétvégén, amikor is ismét Ausztriában állunk rajthoz. A Wechselland Rali az Osztrák Rali Bajnokság 4. fordulója lesz, s izgalommal telve várjuk a derbit. Szerdán este érkeztünk a helyszínre, s másnap már meg is kezdtük a pályák feldolgozását. Pénteken rajtolunk, majd szombaton is folytatjuk a versenyzést. Ránk férne már egy kis siker, de a lécet így sem tesszük lejjebb: a 2WD kategóriában illő lenne dobogóra állunk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: