DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Idén nem marad el ralifutam

A hétvégén Oláh Gyárfást választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség új elnökének. A többek között sportmenedzseri múlttal rendelkező vezető az InfoRádiónak elmondta: az új elnökség egységes lesz, több tagját az új elnök kérte fel a munkára.

A legfontosabb dolog most az, hogy egy olyan alapszabályt rakjunk össze, ami egy rövid időn belül kiírásra kerülő új rendkívüli közgyűlésen elfogadásra kerülhet. A tavalyi PTK módosítás miatt szükséges egy alapszabály-módosítás, de ehhez kétharmados szavazattöbbség kell. A szombati közgyűlésen sajnos csak tisztújítás volt, és alapszabály-módosítás nem.



A tavalyi évben láthattuk, hogy például az Országos Rally Bajnokságban futam maradt el, az utolsó pillanatban került be futam a versenynaptárba. Lehet ezt rendezni ilyen röviddel a szezon kezdete előtt?

Az idei versenynaptár kiírásra került, és ezzel kapcsolatban nincsenek kértségeim, hogy ezek a futamok meg is lesznek rendezve. Tavaly egy sajnálatos probléma volt, amivel nem tudtunk a verseny előtt mit kezdeni, ezért maradt el a Budapest Rally, de én azt gondolom, hogy az idei évnek ahogy nekifutottunk és ahogy a szakágvezető is nekifutott, akit a hétvégén megválasztottak, nem látom esélyét annak, hogy az idén elmaradjon futam.

Hosszútávú tervei között említette korábban a zónaországokkal való együttműködések szorosabbra fűzését, jobb kiaknázását. Mit takar ez, mit lehetne jobban összevonni a környező országokkal?

A környező országok irigykednek a mi bajnokságainkra. Nagyon sok az indulónk, nagyon sok színvonalas versenyünk van. Itt szeretném megemlíteni a Hungaroringet, ami már nem csak a Forma-1-ről szól, hanem olyan nemzetközi eseményekről is, mint a WTCC, a DTM, vagy idén a kamionos Európa-bajnokság. Ezek mind nagy tömeggel látogatott rendezvények, és hál' Istennek némelyiken vannak dobogó esélyes magyar indulók is. Ezért azt gondolom, hogy ki kell használni azt a helyzetet, hogy a környező országok szeretnének csatlakozni a mi versenyeinkhez. Nem csak ezekhez a nemzetköziekhez, hanem a bajnoki futamainkhoz is. A zónaországok tekintetében kiemelt szereppel rendelkezünk: a gokart bajnokságunk zónaversenynek tekinthető, raliban is, a gyorsaságiban is, ralikrosszban is több futamunk van, úgyhogy ebben vezető szerepet játszunk. Szeretnénk ezt a jó kapcsolatot megtartani, és továbbra is ebben a pozícióban betölteni.

A tervek szerint az idei évben átadják a Balaton Park Circuit-et, egy új gyorsasági versenypályát. Ide vinnének-e magyar bajnoki futamokat, vagy akár zónafutamokat?

A Balaton Park Circuit elnöke és a beruházás vezetője Chanoch Nissany, aki eddig is Magyarországon versenyzett, magyar liszensszel versenyzett, elkötelezett a magyar autósport iránt. Én azt gondolom, hogy az ő személye garancia arra, hogy a magyar autósportnak is lesz helye ezen az új pályán.

Az előző elnökségnél láthattuk azt, hogy nem volt egységes maga az elnökség sem. Az új, most megválasztott elnökség mennyire lesz egységes, mennyire érzi azt, hogy támogatják az Ön elképzeléseit? 

A megválasztott elnökségi tagok közül jó páran az én felkérésemre tettek eleget, és szerencsére a tagság is úgy ítélte meg, hogy ők alkalmasak erre a posztra. Egy nagyon színes csapat állt össze, van közte médiás, jogász és önkormányzati oldalról is van benne képviselet, úgyhogy azt gondolom, hogy egy olyan csapat állt idén össze, akik egy cél érdekében tudnak küzdeni, és egy cél érdekében fogtak össze. Bízom benne, hogy ez egy garancia lesz arra, hogy jól fog működni és elérjük a kitűzött céljainkat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: