DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Lajosházi: A cél teljesítve

Teljesítette idei célját Lajosházi Csaba, aki a csonka túraszezon után az I. Mannol Pilisvörösvár Ralin a H4T kategória harmadik helyén végzett.

Sajnos az idei év nem úgy alakult a csapat számára, ahogyan azt tervezték, hiszen a Rali-Túra Bajnokságban csak két versenyt rendeztek meg, pedig a srácok számára ez lett volna a fő irányvonal. A munkahelyi elfoglaltságok miatt is, csak a naptárban szereplő versenyek jöhettek volna számításba. Az előzetes Rali-Túra naptárban ugyan a Pilisvörösvár Rali szerepelt, ám később kiderült, a verseny nem lesz része a bajnokságnak. 

„A csonka idei túra szezon után nem is jöhetett volna jobbkor a Pilisvörösvári verseny, hiszen már nagyon ki voltam éhezve egy jó kis csapatásra.” – kezdte a beszélgetést Lajosházi Csaba, majd folytatta: „Minden jól működött, apróbb technikai problémáink voltak csak, és a második gyorsasági szakaszon benne volt egy nagy bukfenc lehetősége is, de szerencsére ezek nem gátoltak meg minket, hogy H4T kategóriában felállhassunk a dobogóra. Ez volt a terv idénre, hogy ezzel az autóval szerezzünk legalább egy dobogós helyezést.” 



A srácok boldogan tértek haza a versenyről, és várták a folytatást, de kiderült, hogy az autó motorjával történt valami. Sajnos ennek köszönhetően Lábatlanon nem tudtak elindulni, de már nagyon várják, hogy megérkezzenek az új alkatrészek és újra autóba ülhessenek. 

„Szerettünk volna Lábatlanon indulni az idei utolsó MARB versenyen, de a hengerfejhez nem érkeztek meg az alkatrészek. Nem csüggedünk, van még idén verseny, a következő hetekben mehetünk Kiskunlacházán és Tökölön is, majd ha jól felkészültünk irány a Szilveszter Rali” – folytatta a beszélgetést a pilóta. 

Mivel Csabi nagyon szereti a Rali-Túra versenyek hangulatát, és nem hallani túl sok mindent a sorozat jövőjéről, ezért a folytatás kérdésre már nem volt olyan egyszerű válaszolnia.  

„Itthon szeretnénk versenyezni, lehetőleg egy jó hangulatú bajnokságban. Ha erre nem lesz lehetőségünk, akkor szétnézünk a környező országokban, milyen lehetőségeink vannak.” – zárta a beszélgetést Lajosházi Csaba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: