DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Hideg Krisztián: Még 2-3 év rali, aztán újra ralikrossz!

Hideg Krisztián a hazai ralis élet egyik legismertebb alakja. Volt bajnok Ladával (1995), aztán N-csoportban(1998), majd kétszer az A-csoportban is (2008, 2009), többször volt abszolút 4-5-6. helyezett. Annak idején viszont a ralikrosszban kezdett, és egy nap fiaival együtt vissza fog térni oda.



Édesapja, Hideg János többszörös magyar bajnok raliversenyző, és a hírek szerint tehát a harmadik generáció is át fogja venni a stafétát, mivel Krisztián gyerekei is örökölték a versenyzés iránti mérhetetlen szenvedélyt.

Krisztián az 1990-es évek elején a ralikrosszban kezdte meg versenyzői pályafutását, egy Ifj. Tóth János-féle (merthogy Janika is ralikrosszban kezdte anno) BMW 325 ix volt az első versenyautója. 1993-ban ezzel lett bajnoki 2. helyezett a legendás Ranga László mögött. 1994-ben még egy évet eltöltött a ralikrosszban, majd 1995-ben váltott ralira.

Innentől valószínűleg már mindenki ismeri a történetét. A történetet, amit néhány év múlva a tervek szerint keretbe foglal majd, visszatérve a számára kiindulást jelentő sportághoz, amely fia és lánya számára is az első lépéseket jelentheti majd jövőbeni pályafutásuk megkezdésében.

- Idén először láthattunk ORB futamon indulni. A múlt hétvégi Mecsek Ralit az abszolút 7., a 16. géposztály 1. helyén zártad. Hogyan értékeled a versenyt?

- Mindenféleképpen jobban szerettünk volna szerepelni ennél, mert soknak tűnik a különbség a mezőny elejéhez képest, szerettünk volna közelebb lenni a tűzhöz. Több technikai problémánk is volt, valahogy nekem sem sikerült tökéletesen felpörögnöm erre a versenyre, az utolsó gyorson a 3-as sebességi fokozatunk is elment, úgyhogy a szokásos Mecsek Ralis vesszőfutásunkat idén is teljesítettük, lassan már 10 éve nem akar úgy igazán összeállni nekünk ez a verseny. Van mit levonni konzekvenciát ebből a versenyből, és a mostani szereplésünk csak megerősített minket abban, hogy jó irányban gondolkodunk!

 

- Ezek szerint váltani akartok?

- (Nevet.) Igen! Autót és országot is. A jövő évre egészen más terveink vannak. 

 

- Mifélék?

- Már idén is rajthoz álltunk több horvátországi ralin is, és mindegyik nagyon tetszett. Volt olyan verseny, ahol abszolútban nyertünk, volt, ahol vezettünk, de kettétört a főtengely, tehát ott is voltak ilyen és olyan tapasztalataink, de ami nagyon fontos, hogy odakint teljesen máshogy állnak a versenyzőkhöz. Senkit nem akarok megbántani, és mindenféle érdekektől mentesen mondom ezt, de ég és a föld a kettő, a versenyzőkhöz való hozzáállás és a költségek szempontjából össze sem lehet hasonlítani a külföldi és az itthoni versenyeket. Fáj ezt kimondani, de sajnos így van.

 

- Most már több évtizede versenyzel. Melyik évet, éveket élvezted a legjobban? Melyik korszakot sírod vissza és melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

- 2000-ben, a Korzika Ralin 4. lettem a kategóriámban, abszolútban pedig a 21., úgy gondolom, erre az eredményemre lehetek a legbüszkébb. 2005-ben 2. lettem az osztrák bajnokságban, ami egy nagyon-nagyon erős, nívós bajnokság, úgyhogy erre az eredményemre is büszke vagyok. Igazából ezeket az időket szeretném visszahozni, és azt elérni valahogy, hogy még egyszer ilyen eredményesen tudjunk szerepelni nemzetközi fronton, egy rangos külföldi bajnokságban. Ezen dolgozunk, de van még mit tennünk a következő szezonig hátralevő pár hónapban…

 

- És mik a terveitek az idei év hátralevő részére? Milyen versenyeken fogtok még elindulni?

- A hétvégén mindenképp részt veszünk az orfűi ralisprinten, mert szeretjük az ottani pályákat, és ez egy jó hangulatú verseny szokott lenni. Ezen kívül Horvátországban 1-2 futamon még biztosan elindulunk idén is.

 

- Annak idején a ralikrosszban kezdted pályafutásodat, ahol 1993-ban bajnoki 2. helyezett is voltál Ranga László mögött. Most már csak a rali érdekel, vagy szívesen kipróbálnád még magad más szakágakban, sportágakban is? 

- A raliban maximum 2-3 jó évem lehet még, utána egyértelműen a ralikrosszra szeretnék váltani. Egyrészt szép emlékeket őrzök onnan, másrészt az egy jóval költséghatékonyabb sport, ami jóval kevesebb logisztikát igényel, mert minden egy helyen van, de versenyzési élményben mégis felveszi bármi mással a versenyt, harmadrészt addigra a gyerekeim is belenőnek a Junior Kupába, és elkezdhetnek majd versenyezni a széria Suzukikkal. Így sikerülhet majd ideális módon összehangolni a dolgokat. Ez a terv, de előtte még a ralis pályafutásom hátralevő néhány évéből is szeretném kihozni a maximumot. 

Hideg Krisztián után gyermekei is a ralikrosszban tehetik meg első lépéseiket versenyzőként
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: