DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

WRC-vel a sílécek ellen

A sílesikló bajnok Aksel Lund Svindal honfitársa, Andreas Mikkelsen mellett ízlelhette meg, hogy milyen az élet a Volkswagen Polo R WRC navigátorülésében, ráadásul hazája egyik legcsodálatosabb útján tehette meg mindezt.

Ezt megelőzően azonban egymás ellen küzdött meg a két sportoló a Lyseveien közelében kanyargó, fjordokkal övezett úton, ami 29 kilométeren nem kevesebb, mint huszonhét hajtűkanyart tartalmaz.

A sztori szerint az volt a cél, hogy elérjék a Lyseveienből induló utolsó kompot. Svindal a sílécein indult le a hegyről, és ugrott át minden akadályt, míg Mikkelsen a helyenként nyolc méteres hófalak között csúszkált a Polóval. Amikor gyérült a hó, Svindal is bepattant a kocsiba, és együtt tették meg az utolsó néhány kilométert.

„Felbecsülhetetlen tapasztalat” – osztotta meg élményeit a 32 éves síelő. „Nagyon remélem, hogy valamikor lesz lehetőségem megismételni ezt. Be kell vallanom, kicsit irigy vagyok Andreas-ra, hogy raliversenyeken indulhat.”

„A fjord, a meredek hegyoldal, a magas hófalak, a kanyargós út, álom itt vezetni” – lelkesedett Mikkelsen is. „Aksel rögtön vette, hogy miről is szól ez az egész, és fontos részleteket vett észre, mint például hogy mikor vesztette el egy századmásodpercre a kocsi a tapadását. Örülnék neki, ha Aksel lenne a navigátorom. Először azonban egy kis izomtömeget le kellene adnia.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: