DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Ogier vészesen közeledik a hajrában

A Portugál Rali szombati napjának végén Jari-Matti Latvala továbbra is őrzi előnyét az összetettben, az egyre inkább magára találó Sebastien Ogier azonban komoly veszéllyel fenyeget a zárásra.

Latvala az előző nap végén 11, most pedig 9,5 másodperccel vezet, ami ugyan nem jelent nagy változást számára, az viszont igen, hogy immár nem Kris Meeke, hanem Ogier áll közvetlenül mögötte, és nagy falatokban dolgozza le hátrányát hozzá képest.

Dppi_01115005_169



A Volkswagen franciája a szombat délutáni három gyorsaságin lendült bele igazán, ugyanis mindhármat megnyerte, így az előző napi hatodikról az összetett második helyére jött fel a nehéz kezdés után. Latvala a gumikezelését okolta azért, hogy az utolsó szelektíven is időt veszített riválisához képest, hiszen sokáig úgy tűnt, hajszálnyival gyorsabb lehet nála.

A harmadik és negyedik helyen álló Meeke és Andreas Mikkelsen között egyetlen másodperc a különbség, így a dobogó sorsa még koránt sem dőlt el. Ott Tanak azonban már zsebben érezheti 5. pozícióját, hiszen az előtte és mögötte lévők is távol vannak.

Robert Kubica eddig jól állta a sarat, különösebb incidensek nélkül tanyázik az összetett 9. helyén, lemaradása azonban már több mint három perc az éllovashoz képest.

 

A Portugál Rali állása a szombati nap után:

1 Jari-Matti Latvala Volkswagen 2:56:19.9
2 Sebastien Ogier Volkswagen 9.5
3 Kris Meeke Citroen 20.0
4 Andreas Mikkelsen Volkswagen 21.1
5 Ott Tanak Ford 1:11.1
6 Daniel Sordo Hyundai 1:55.4
7 Hayden Paddon Hyundai 2:01.0
8 Mads Ostberg Citroen 2:05.0
9 Robert Kubica Ford 3:06.9
10 Martin Prokop Ford 5:49.7
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: