DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

WRC: Ki lesz a következő új győztes?

Jelöltekből nincs hiány 2015-ben: gyakran megcsillanó nyers tempója alapján Robert Kubica sokak választása lenne, de mi mégis inkább a Volkswagen hármasára, Andreas Mikkelsenre tippelnénk.

A 25 esztendős norvég esetében ugyanis adott a megbízhatóság is, amit sajnos Kubica továbbra is még csak keres, emellett az erős autóból sincsen hiány, az elmúlt két évet uraló Volkswagen Polo R WRC áll rendelkezésére. Hosszú ideje hű a márkához, már 2012-ben is velük szerepelt, amikor VW-k helyett még Skoda Fabiákkal indultak a versenyeken. Teljes évet azonban csak tavaly futott először, ötször állhatott a dobogóra, az összetettet pedig harmadikként fejezte be.

Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala végzett előtte, két ilyen nagyágyú mellett sosem könnyű érvényesülni, Mikkelsen azonban a két idei versenyen két harmadik hellyel nyitott, egy hete Svédországban pedig egészen közel került az első győzelemhez. Mindössze 14 kilométerrel a cél előtt még vezetett, egy megpördülés miatt azonban a szorosan nyomában loholó Ogier és Thierry Neuville is megelőzte őt. Egy ilyen kudarc sokakat elkeserítene, Mikkelsen viszont épp ellenkezőleg erőt merít belőle.



„Nehéz volt elfogadni, de most készen állok újra támadni” – beszélt az Autosport lapnak a bajnokságban harmadik helyen álló pilóta. „Egészen közel kerültünk hozzá, és ha egy ehhez hasonló harc nem motivál téged, akkor semmi sem fog. Motiváltabbnak érzem magam, mint bármikor. Tavaly megmutattuk, hogy néha gyorsak tudunk lenni. Nagy próba volt, amikor péntek este magunkhoz ragadtuk a vezetést. De ott tudtunk maradni, és harcoltunk. Ez fontos a jövőt tekintve. Most már tartósan gyorsak vagyunk.”

Ahelyett, hogy rászólnának, segítse a két tapasztaltabb kollégát, Mikkelsen csapaton belül is minden támogatást megkap, hogy sikerüljön minél hamarabb a győzelemért járó serleget begyűjtenie. „Mondtam neki, hogy adjon bele mindent érte, és ha egy hóbuckában végzi, hát ott végzi” – mondta Jost Capito, a VW csapatfőnöke. „Végül nem alakult jól számára, de egy harcos, és hamarosan már jól – nagyon jól – mennek majd a dolgai.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: