DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Loeb nem tervezi a ralis visszatérést

A kilencszeres ralivilágbajnok visszatért egykori sikerei helyszínére, ahol szolid, de mégis meggyőző versenyzéssel a 8. helyen végzett. Ezután azonban minden figyelmét a WTCC-re szeretné irányítani.

A francia 2013 októberében, hazai pályán vett részt utoljára rali-világbajnoki futamon, egészen mostanáig, hiszen a 2015-ös Monte-Carlo Rali egyik csúcsindulója volt a legendás Loeb-Elena páros. Visszatérésük felemásra sikerült, hiszen egy hiba miatt szombaton hátraestek, végül nyolc perces hátránnyal zártak a nyolcadik helyen.



“Nagyszerű volt, ugyanakkor egy kicsit bosszantó is a történtek miatt” - nyilatkozott Loeb a WRC hivatalos oldalának. “Nagyon élveztem a ralit, és fantasztikus légkör uralkodott egész hétvégén. Jó volt itt lenni, de nem tervezem, hogy még egyszer visszatérek” - tette hozzá.

A negyven esztendős pilóta most már a túraautó-világbajnoki megmérettetésekre alar koncentrálni - Loeb tavaly ugrott fejest a pályaversenyzés világába, a WTCC-ben két győzelemmel a 3. helyen végzett citroenes csapattársai, Jose Maria Lopez és Yvan Muller mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: