DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Monte-Carlo Rali, 3. nap: Ogier spórolt, Loeb, Kubica és többiek nem

Bár izgalmak tekintetében a Monte-Carlo Rali előző, pénteki napját nem igazán lehetett fölözni, azért a szombati napra sem lehetett panasz a szurkolók részéről. Továbbra is Sebastien Ogier vezet, de a verseny még nem lefutott.

Szombaton eredetileg négy gyorsasági szakasz várt volna a rali-világbajnoki mezőnyre, ám a szervezők a mai első, összességében 9. szakaszt törölték, mondván, olyan sok néző gyűlt össze a pálya szélén, hogy egy bukás esetén nem tudnák garantálni a biztonságukat. Márpedig a Montén egy bukás mindig benne van a pakliban, még a legbiztosabb kezű pilóták esetében is.

A nap tényleges programja így aztán a 10. szakasz rajtjával indult el, és a tegnapi utolsó gyorsaságin kettőt is hibázó Robert Kubica egyből csattanós választ adott az őt ért kritikáknak: egy elképesztő szakaszgyőzelemmel indította a napot. Az ex-F1-es pilóta, több mint fél percet vert legközelebbi üldözőjére, Kris Meeke-re, apró szépséghiba, hogy az összetett elsőségbe már egyiküknek sincs esélyük beleszólni korábbi problémáik folytán. Kubica a 10. szakaszon mindenesetre maradandót alkotott, és ezt szerencsére fedélzeti kamerája is rögzítette, íme.



A 10. gyors egyúttal amiatt is komoly jelentőséggel bírt, hogy a versenyt vezető Sebastien Ogier a jeges részeket annyira elóvatoskodta, hogy majd két percet kapott Kubicától, de VW-es csapattársa, Jari-Matti Latvala is rávert 40 másodpercet, 1 percre csökkentve hátrányát az összetettben.

A 11. szakaszon a kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb egyenlített Kubicával szemben, ami a szakaszgyőzelmek számát illeti: néggyel-néggyel állnak mind a ketten a harmadik nap végén, míg a nap utolsó mért szakaszát, a 12. gyorsot megnyerő Meeke egy, Ogier két részsikerrel büszkélkedhet eddig az idei Montén.

Ez érdekes módon azt jelenti tehát, hogy miközben az összetettben az első három helyet továbbra is a gyári VW triója foglalja el, és nem is nagyon fenyegeti senki hármas győzelmüket, a szakaszgyőzelmek tekintetében a Citroen (5) és a Ford (4) is beelőzi őket (2). Ez persze nyilván összefüggésben van azzal is, hogy ők már nyugodtan beoszthatják a többiek hibái, illetve műszaki problémái folytán kialakult előnyüket, és ezt szem előtt tartva választhatják meg tempójukat, míg a felzárkózni igyekvő Kubica és Loeb például érhető módon nemigen spórolnak a gázzal!

A biztonságra törekvés a gumiválasztás tekintetében is érződött a VW hozzáállásán, hiszen Ogier például szinte mindenhol szöges gumikkal ment, és még így is nagyon óvatosra vette a jeges, általa veszélyesnek ítélt útszakaszokat. Loeb ezzel szemben az utolsó gyorson például kockáztatott, és bevállalta a slickeket, de ezt utólag megbánta – veszített is egyből jó negyven másodpercet!

Kubica hasonlóan döntött, neki ráadásul a kéziféke is felmondta a szolgálatot, így a szűk, több helyütt jeges hajtókanyarokban slick gumikon, kézifék nélkül kellett mozgásra bírnia az autó hátulját, és befordulnia minél gyorsabban. Kifejezetten jól megoldotta ezt a feladatot is, hiszen a második lett ezen a gyorsan, 8 mp-cel elmaradva Meeke győztes idejétől.

Apropó, Meeke – a Citroen gyári versenyzője az egyik kanyarban megpördült, ezzel együtt sikerült behúznia a nap utolsó szakaszgyőzelmét, amin egy kicsit maga is meglepődött. Nem ő volt az egyetlen meglepett ember a napi célban, hiszen Latvala saját bevallása szerint nem is igazán törekedett arra, hogy csökkentse hátrányát a versenyben élen álló csapattársával szemben, ennek ellenére a mai három gyorsaságin összességében egy teljes percet ledolgozott hátrányából, és a holnapra maradó három mért szakasznak 42,8 mp. hátránnyal vág neki. Ezt még akár le is lehet dolgozni – főleg, ha egy darabig még nem figyel oda, és ennyire nem akarja!

A nap legnagyobb vesztesei között meg kell említeni Ott Tanakot, az M-Sport észt pilótáját, aki a napot a három gyári VW fő üldözőjeként a 4. helyen kezdte, a 10. szakaszon viszont hibázott, és 18 percig vesztegelt egy hótorlasz fogságában. Az összetett 4. helyet így Mads Östberg örökölte meg tőle, ám a 12. gyorson neki is gondjai adódtak: háromhengeres lett a Citroen, sőt, egyszer még meg is kellett állnia a norvégnak, hogy újraindítsa az autót. 

Vasárnap összesen három gyorsasági és 52 kilométernyi mért szakasz vár még a mezőnyre.

Monte-Carlo Rali, állás a 3. nap után: 1. Sebastien Ogier (VW) 3:00.39.9, 2. Jari-Matti Latvala (VW) +42.8, 3. Andreas Mikkelsen (VW) +1:49.8, 4. Mads Östberg (Citroen) +2:42.8, 5. Thierry Neuville (Hyundai) +3:20.8, (...) 9. Sebastien Loeb (Citroen) +9:02.2, 13. Robert Kubica (Ford) +11:53.8.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: