DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Mikko Hirvonen bejelentette visszavonulását

A WRC finn pilótája, Sebastien Loeb egyik legnagyobb ellenfele bejelentette, hogy a jövő hétvégi szezonzáró verseny után felhagy a ralizással. 13 év alatt 15 győzelmet gyűjtött.



A finn versenyző, akinek neve összefonódott a Forddal, 2009-ben került egészen közel a világbajnoki címhez – amelyet végül egyetlen pont különbséggel veszített el – az utóbbi időszakban viszont egyre kevésbé tudta akkori teljesítményét megismételni, az idei szezon pedig különösen sikertelenül alakult, mindössze két dobogós helyezéssel. A 34 éves versenyző úgy döntött, a szezonzáró Brit Rali után felhagy a versenyzéssel, hogy több időt tölthessen családjával.

„Versenyzői pályafutásom számos éve alatt sokat összpontosítottam magamra. A ralizás az életem nagy részét lekötötte, a versenynaptár pedig nem engedett lazítani. Minden percét élveztem, és habár még mindig szeretek vezetni, több időt szeretnék fordítani más fontos dolgokra is, amik az életem részei, mint a gyermekeim és családom.”

Sebastien Loeb és Mikko Hirvonen 2011-ben

„Sok területet még továbbra sem fedeztem fel, ezért esélyt szeretnék adni magamnak, hogy új tapasztalatokat próbáljak ki” – indokolta döntését Hirvonen, aki hozzátette: nem mondott le végleg a versenyzésről, profi karrierjét azonban lezárja. „Mint mindenki, aki a motorsportot szereti, én sem csak a ralizás rajongója vagyok. Fél szemmel mindig figyeltem a versenyzés más formáit is. De ha lehetőséget kapok egy új kihívásra a közeljövőben, csakis az élvezet kedvéért fogok belevágni. Egyelőre lassítani szeretnék, és arra fordítani az időmet, hogy megtaláljam a lehetőségeket, amik talán rám várnak.”

Hirvonen pályafutása legnagyobb részét a Forddal töltötte, itt vált igazán sikeres versenyzővé, 2008 és 2012 között négyszer végzett másodikként a bajnokságban, mindannyiszor Sebastien Loeb mögött. A 2012-es szezont már a Citroenben töltötte, a nagy rivális csapattársaként. A Fordhoz idén tért vissza, mint most már kiderült, egy elköszönő szezonra. Utolsó győzelmét 2012-ben, a Szardínia Ralin gyűjtötte, egyben ez volt egyetlen sikere, amit nem a Ford színeiben ért el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: