DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Vizin: A havon nem kellett menni

Az abszolút 32. helyen zárta a Valais Rali első napját Vizin László és Zsiros Gábor Peugeot 207 S2000-essel. Az első napra tervezett 32 gyorsasági kilométerből 25-öt tartottak meg, mert a második szakasz egy részén tíz centis hó állt, így ennek a gyorsaságinak csak az első négy kilométerét rendezték meg.



Vizin a mai három szakaszon 23., 31. és 35. időt futott, aminél jobbra számított, de szerinte holnap (pénteken) kezdődik az igazi verseny és a szombati pályák fognak mindent eldönteni.

 

Vizin László: – Ennél azért jobbra számítottam, főleg az utolsó gyorsaságin. Igazán nem volt semmi problémánk, ez most így adta ki. Az élmezőny nagyon erős és azzal is tisztában voltunk, hogy a kétkerekesek is gyorsak, így semmi meglepő nincs benne, hogy páran előttünk végeztek.

 

Az első gyorsaságin mindjárt állt a mezőny 45 percet, mert az elsőnek rajtoló (Bruno) Magalhaes odavágta az autóját. Közben persze elterjedtek a pletykák, hogy mennyire csúszik a pálya és hogy milyen veszélyes, de szerintem egyáltalán nem volt az.

 

A második gyorsaságival kapcsolatban volt egy kis pánik a rajt előtt. Ennek egy részén 8-10 centis hó volt, ami az éjszaka ráfagyott. A gumisok gyorsan kirakták a hógumikat, de ez nem lett volna megoldás, mert mire odaérsz, pont elkoptattad volna őket. Végül úgy döntöttek, hogy négy kilométeresre rövidítik a gyorsaságit és egy bekötő úton kikerültük a jeges részt.

 

A harmadik pálya nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de nincs semmi baj. Az igazi verseny holnap kezdődik, és szombaton lesznek a legkeményebb pályák. Hó már biztosan nem lesz. Mi a hegynek azon az oldalán lakunk, ahol a holnapi pályák vannak és ráadásul magasabban vagyunk, mint gyorsaságik. Itt már az úton nincs hó, csak a házak tetején, ami nem zavar, sőt még szép is. Ráadásul holnapra 15-18 fokot mondanak, és eddig minden bejött, amit a meteorológia jósolt, úgyhogy szép idő várható.

 

Továbbra is az első húsz a célunk, remélem, holnap tudunk egy kicsit gyorsulni.

 

A VALAIS RALI TOVÁBBI PROGRAMJA:

 

2014. október 24. péntek

Szerviz B – Sion, 15 perc, 09:15

GY4 Sierre - Anniviers (Chalais - Itravers) 1, 14,22 km, 10:05

GY5 Veysonnaz (Ayer - Veysonnaz) 1, 13,62 km, 11:10

GY6 Nendaz (Veysonnaz - Nendaz) 1, 12,08 km, 11:35

GY7 Caserne 1, 6,18 km, 12:30

Szerviz C – Sion, 30 perc, 13:45

GY8 Sierre - Anniviers (Chalais - Itravers) 2, 14,22 km, 14:50

GY9 Veysonnaz (Ayer - Veysonnaz) 2, 13,62 km, 15:55

GY10 Nendaz (Veysonnaz - Nendaz) 2, 12.08 km, 16:20

GY11 Caserne 2, 6,18 km, 17:15

 

2014. október 25. szombat

Szerviz D – Martigny, 45 perc, 9:00

GY12  Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 1, 16,00 km, 10:10

GY13  Bruson (Le Chable - Bruson) 1, 10,15 km, 10:55

GY14  Verbier (Lourtier - Verbier) 1, 15,52 km, 11:25

GY15  Les Cols (Vens - Le Guercet), 32,13 km , 12:10

Szerviz E – Martigny, 30 perc, 13:35

GY16  Champex - Lac (Les Valettes - Prassurny) 2, 16,00 km, 14:30

GY17  Bruson (Le Chable - Bruson) 2, 10,15 km, 15:15

GY18  Verbier (Lourtier - Verbier) 2, 15,52 km,  15:45

GY19  Col des Planches (Vens - Arbarey) 20,15 km, 16:30

 

Szerviz F – Martigny, 10 perc, 17:20

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: