DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Rali

Megtartja győztes trióját a Volkswagen

Egy bevált képleten nem érdemes változtatni, és ehhez tartja magát a WRC sikercsapata, a Volkswagen is – a három versenyző, akik jelenleg első, második és harmadik helyen állnak a bajnokágban, 2015-re is szerződést kaptak.

A három pilóta 2013-ban és 2014 eddigi versenyein 38 dobogós helyet gyűjtött, 24 raliból 20-at nyert meg, Sebastien Ogier címvédő bajnokként közel áll az ismétléshez. Elsősorban körülötte voltak kérdőjelek, állítólag a fizetésben nem sikerült egyezségre jutni. A VW bejelentésével azonban minden bizonytalanság letisztult: Ogier, Latvala és Mikkelsen maradni fog jövőre is.



„A szerződés megújítása egy teljesen logikus lépés” – vélekedett a szinte kétszeres bajnok Ogier. „A legjobb csapat a legjobb autóval – nem volt okom nekem és Juliennek (Ingrassia) bármi másra vágyni, mint arra, hogy a legjobb lehetőséget kapjuk meg, amellyel a győzelmekért és világbajnoki címekért csatázhatunk.”

Ogier-nek idén kemény ellenfele támadt Jari-Matti Latvala személyében, párharcuk pedig megismétlődhet a következő évben, talán akkor már jobban kedvezve a finn pilótának. „El vagyok ragadtatva, hogy a navigátorom, Miikka Anttila és én a Volkswagen oldalán sorakozunk fel a jövőben is. Raliversenyzőként nem kérhetünk többet, mint hogy a legjobb csapattal és a legjobb autóban legyünk. A Volkswagennél mindenem megvan, ami ahhoz kell, hogy győzelmekért és bajnoki címekért harcoljak. Örülök, hogy a csapat továbbra is hisz bennünk” – fogalmazott az idén négy versenyt megnyerő Latvala.

 

Andreas Mikkelsen a csapat harmadik versenyzője, aki egyelőre elmarad a többiek sebességétől, teljesítménye azonban jelentős fejlődést mutat: tavaly még egyszer sem állt dobogóra, idén már ötször, és minden valószínűség szerint a bajnokság harmadik helye is övé lesz. „Nincs jobb lehetőség a raliban annál, mint hogy Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala mellett, a Volkswagennél lehessek 2015-ben is. A legjobbaktól tanulhatok, ugyanakkor össze is tudom hasonlítani magam velük. Biztos vagyok benne, hogy folytatni fogjuk a fejlődést.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: