Megvan Montoya LMP1-es tesztjének időpontja
https://formula.hu/parc-ferme/6464
IndyCar-szerelésben sem sűrűn láthatunk versenyzőt beülni egy LMP1-es Porschéba, de Juan Pablo Montoya most pontosan ezt csinálta, hiszen ismét az idei Le Mans-győztes csapatnál járt, ahol ezúttal már az üléspróbát is megejtette.
A kolumbiaival kapcsolatban azt beszélik, hogy 2017-től a Hosszútávú Világbajnokságra válthat, szándékai komolyságát pedig jelzi, hogy már egy tesztről is megállapodott a Porschéval: november 22-én, Bahreinben fogja először kipróbálni az autót, a WEC szezonzárójának másnapján.
"Szép kilátásban van részem, miközben az üléspróbát végezzük a bahreini tesztre" - írta Montoya az alábbi kép mellé.
Eső zavarhatja meg az F1-es Magyar Nagydíjat is?
https://formula.hu/parc-ferme/39613
Az előrejelzések szerint eső zavarhatja meg a 40. Magyar Nagydíj versenynapját. A korábbi évek hősége után most egy kicsit hűvösebbnek ígérkezik a hétvége, de így is 28–30 Celsius-fok lehet a hőmérséklet pénteken, szombaton, illetve vasárnap – azonban a versenynapon van esély az égi áldásra is.
Pénteken és szombaton jelen állás szerint nem okoz zavart az eső, szárazak lehetnek a körülmények a Hungaroringen, vasárnap délutánra viszont megérkezhet az eső – egyelőre egyáltalán nem biztos, de közel 50% esély van rá. Az Időkép arról ír, hogy egy vihar érheti el a pálya térségét, amely erős széllökéseket is hozhat magával.
Az esős futamok problémája a Belga Nagydíjon megint kidomborodott, a témáról mi is részletesen beszéltünk a hétfő esti Pitwallban:
Nyitókép: Szabó Attila / Formula.hu
Hamilton biztatta Antonellit a Belga Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/39612
Az utóbbi hét versenyhétvégéből hatodszor maradt pont nélkül Spában Andrea Kimi Antonelli, aki elárulta: Belgiumban Lewis Hamilton is odament hozzá a Mercedesnél, hogy egy kicsit tartsa benne a lelket.
A hétszeres világbajnok tett egy látogatást korábbi csapatánál, ennek keretein belül váltott pár szót az utódjával.
„Odajött, hogy üdvözölje a csapatot, és természetesen váltottunk pár szót” – mesélte Antonelli.
„Azt mondta, hogy ne csüggedjek, és hogy normális, ha vannak rossz hétvégék. És hogy csak higgyek magamban. Nagyon kedves volt tőle.”
Kollégánk, Mészáros Sándor is beszélt erről a vasárnapi helyszíni videójában, itt találjátok!
fotó: Mercedes
Formula1.5 – Albon ellépett, Lawson és Bortoleto remekelt
https://formula.hu/parc-ferme/39611
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Az év elejét még a B-ligában teljesítő Yuki Tsunoda, valamint Lance Stroll után Esteban Ocon lett az év harmadik sprintgyőztese, míg a mögötte befutó Sainz és Bearman Imola, illetve Bahrein óta nem végzett ilyen jó helyen se nagydíjon, se sprinten.
Vasárnap az idei első pole-ját szerző Alexander Albon Imola óta első győzelmét aratta, s ezzel alaposan maga mögött hagyta legközelebbi üldözőjét, Isack Hadjart, aki egymás után második nagydíján marad pont nélkül.
A thai mögött Liam Lawson és Gabriel Bortoleto futott be, mindketten három futam alatt a második dobogójukat szerezték, s ezzel Lawsin átlépte Lance Strollt az összetettben, akire Bortoleto is rohamosan közelít, hiszen Imola óta csak egyszer, Silverstone-ban szerzett nála több pontot a kanadai. A mezőny tizenkét tagjából csak egyetlen versenyző, Franco Colapinto nem szerzett pontot se szombaton, se vasárnap.
Russell: Vakon száguldani nem versenyzés, hanem hülyeség!
https://formula.hu/parc-ferme/39610
George Russell kiállt az F1-es Belga Nagydíj rajtjának elhalasztásáról szóló döntés mellett. A Mercedes pilótája szerint teljesen helyes döntést hozott az FIA, amikor a rendkívül rossz látási viszonyok miatt 80 perccel eltolta a futam kezdetét.
„Versenyzőként természetesen mindig menni akarunk, szeretünk esőben vezetni” – mondta Russell a Formula.hu jelenlétében. „De amikor több mint 300 km/órás sebességgel jövünk ki az Eau Rouge-ból, és semmit sem látunk, az olyan, mintha bekötött szemmel vezetnénk. Ez nem versenyzés, ez egyszerűen hülyeség.”
„Mivel egyértelmű volt, hogy négy óra után száradni fog a pálya, teljesen logikus lépés volt a halasztás” – tette hozzá a négyszeres futamgyőztes.
Bár Max Verstappen és Lewis Hamilton is kritizálta a döntést, Russell úgy véli, a biztonság mindennél fontosabb, és ilyen körülmények között nem szabad kompromisszumot kötni, már csak azért sem, mert a pályának e szakaszán az elmúlt hat évben két halálos baleset is történt, az egyik ráadásul hasonlóan borzalmas látási viszonyok közepette.
Verstappen már nem csúszhat ki a top háromból a Magyar Nagydíj után
https://formula.hu/parc-ferme/39609
A spái hétvégén biztossá vált, hogy a nyári szünetben nem állhat a harmadik helynél rosszabb pozícióban Max Verstappen az egyéni tabellán.
A Red Bull holland klasszisa 28 ponttal előzi George Russellt, vagyis ha a Hungaroringen Russell nyer, Verstappen pedig nullázik, akkor is a négyszeres világbajnok fogja követni a két McLarent a pontversenyben.
Ez pedig azért lehet fontos, mert a The Race forrásai szerint ez volt a 2026-ra való távozásának egyik feltétele, amely így nem teljesülhet.
fotó: Red Bull Content Pool
Sainz a negyedik pilóta, aki a bokszból rajtol Spában
https://formula.hu/parc-ferme/39608
Carlos Sainz lett a negyedik F1-es pilóta, akinek a Belga Nagydíjon a boxutcából kell rajtolnia.
A 15. helyre kvalifikáló Sainz a boxutcából rajtol, miután a Williams úgy döntött, hogy megváltoztatja az autójának mechanikai és aerodinamikai beállításait.
Ez a Spában megérkező esős időjárás miatt történt, miután a heves eső okánaz F3-as versenyt törölték, az F2-es pedig szakadó esőben zajlott.
Sainz Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Antonelli mellé csatlakozik a boxutcában.
A teljes rajtrács itt található!
fotó: Atlassian Williams Racing
Frissítve: Hamilton, Antonelli és Alonso a bokszutcából rajtolhat Spában
https://formula.hu/parc-ferme/39607
Kimi Antonelli a bokszutcából rajtolhat majd a Belga Nagydíjon, miután a Mercedes úgy döntött, új erőforrás-komponenseket szerel be az autójába – ezzel megszegve a parc fermé szabályait.
Az olasz újonc számára nem a tervek szerint alakult az időmérő edzés, ahol csupán a 18. pozíciót tudta megszerezni, ráadásul az elmúlt hat versenyéből öt pontszerzés nélküli futam áll a neve mellett, ezek közül négy alkalommal célba sem ért.
Frissítés: Antonelli mellett Lewis Hamilton és Fernando Alonso is a bokszutcából indulhat a Belga Nagydíjon. Az összes változtatásra a parc fermé után került sor, ami az F1 sportszabályzat 40.9b cikkelyének megsértését eredményezte.
Hamilton új belsőégésű motort (ICE), turbófeltöltőt (TC), energiatárolót (ES), vezérlőelektronikát (CS), hőenergia-visszanyerő rendszert (MGU-H) és mozgási energia-visszanyerő rendszert (MGU-K) is kapott, amivel túllépte az egy évben legálisan felhasználható elemek számát, és megszegte a sportszabályzat 28.2-es cikkelyét.
Ami Antonellit és Alonsót illeti, mindkét pilóta új ICE-t, TC-t, MGU-H-t és MGU-K-t kapott.
A Belga Nagydíj frissített rajtrácsa ide kattintva érhető el.
Törölték az F3-as főfutamot – veszélyben az F1-es rajt?
https://formula.hu/parc-ferme/39606
A rendkívül erős esőzés miatt törölték a Formula–3 vasárnapi főversenyét a Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francorchamps-ban. Az F3-as mezőny még formációs kört sem tudott teljesíteni baleset nélkül, Tim Tramnitz és Brando Badoer is ütközött a Kemmel-egyenesben a rendkívül rossz látási viszonyok miatt.
A futamot végül piros zászlóval leintették, és sem pontokat, sem győztest nem hirdettek. A folyamatos esőzések miatt az F1-es futam lebonyolítása is veszélybe kerülhet – a jelenlegi előrejelzések szerint egész nap hasonló időjárás várható.
Fotó: FIA, Meteo-France
Verstappen: Nem Marko vezeti az autót...
https://formula.hu/parc-ferme/39605
A világbajnoki címvédő viccesen reagált Helmut Marko azon megszólására, miszerint a Red Bullnak még van esélye bajnoki címet szerezni az idei szezonban – Verstappen ugyan megérti Marko pozitivitását, ám kiemelte, más állásponton van a bajnoki esélyeket illetően.
Max Verstappen negyedikként végzett a Belga Nagydíj időmérő edzésén, ahol a McLarenek domináltak, Charles Leclerc pedig a harmadik helyet kaparintotta meg.
„A harmadik hely lett volna a legjobb elérhető eredmény” – értékelt Verstappen.
A négyszeres világbajnok reagált a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko optimizmusára is, aki továbbra is lát reményt a bajnoki címért folytatott harcban. Verstappen tréfásan így felelt: „Nem Marko vezeti az autót.”
„Megértem, hogy pozitívnak kell lenni, de én mindig reális vagyok azzal kapcsolatban, amit az autóban érzek. Amikor belenézek bizonyos más autók fedélzeti kameráinak a felvételeibe... Nos, nem tudom.”
Videó: Óriási rajtbalesettel indult a Superbike-vb első magyar futama
https://formula.hu/parc-ferme/39604
Komoly tömegbukással vette kezdetét a hazánkba visszatérő Superbike-világbajnokság első versenye a Balaton Park Circuiten: Andrea Iannone, Danilo Petrucci, Iker Lecuona – aki még pénteken is komolyan kritizálta a balatonfőkajári pályát biztonsági szempontból –, Yari Montella, Remy Gardner, Ryan Vickers és Garrett Gerloff keveredett bele a rajt utáni 2-es kanyarban a balesetbe. Közülük Lecuona eltörte a bal csuklóját, de Gardner sem állhatott oda az újraindításnál a rajthoz, mert elvitték az orvosi központba, majd később közölték, hogy a kórházba is hátsérülés és agyrázkódás gyanújával. A jelenet videón:
WSBK BALATON PARK İLK YARIŞINDA YÜREKLERİ AĞZIMIZA GETİREN KAZA!
— Diabolica (@Dia8olicaR) July 26, 2025
7 pilot kazaya kar Toprak 2. sırada.pic.twitter.com/tA21yqTlan
Le carnage au 2e tournant de la course @WorldSBK au Balaton Park#WSBK #BALATON pic.twitter.com/nNdzbY5Ty2
— Chriscajou (@PlumedeCajou) July 26, 2025
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Colapinto a bokszutcából rajtol a sprinten
https://formula.hu/parc-ferme/39603
Franco Colapinto eredetileg a 19. helyet szerezte meg a Belga Nagydíj sprintkvalifikációján, ám az Alpine csapata úgy döntött, hogy kiveszi az argentin autóját a Parc Fermé szabályai alól. A döntés hátterében technikai megfontolások állnak: a 43-as rajtszámú autón hátsó szárnyat cseréltek a csapat szerelői.
Ennek következtében Colapinto a mai sprintversenyt a bokszutcából lesz kénytelen megkezdeni – a sprintfutam frissített rajtrácsa ide kattintva érhető el.
Marko: Tsunoda egyre jobb!
https://formula.hu/parc-ferme/39602
Yuki Tsunoda a 12. helyről rajtolhat a Belga Nagydíj sprintjén – bár a japán ezúttal is elmaradt a top 10-től, Helmut Marko szerint javulást mutatott.
„Úgy gondolom, hogy Yuki egyre jobb lesz. Néha nagyon jó, de még nem tudja ezt tartósan fenntartani” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a Motorsport Magazinnak.
Tsunoda autójára eddig nem került fel az a fejlesztési csomag, ami Verstappen megkapott, de Marko megerősítette, hogy a sprintet követően már a csapattárs is kaphat új elemeket.
„Yuki most nem kapta meg a fejlesztéseket, de ha semmi nem történik vele a sprinten, ő is kap néhány új alkatrészt" – mondta az osztrák szakember.
Toto Wolff támogatja Bottas Cadillac-szerződését
https://formula.hu/parc-ferme/39601
Toto Wolff határozottan kiállt korábbi versenyzője, illetve jelenlegi tartalékja, Valtteri Bottas mellett, akit egyre többször emlegetnek a 2026-ban bemutatkozó Cadillac csapat egyik fő pilótajelöltjeként. A Mercedes csapatfőnöke a Belga Nagydíj pénteki edzésnapján nyilatkozott a Sky Sportsnak, és elmondta: teljes mértékben támogatná a finn pilóta visszatérését az állandó mezőnybe.
„Megérdemel egy ülést. A miénk a legjobb harmadik számú, illetve tartalékpilóta, akit csak el lehet képzelni” – mondta Wolff. – „Tudom, hogy Valtteri képes hozni a tempót, amit pedig Kimi mentorálásában csinál, az lenyűgöző.”
Wolff szerint Bottas nemcsak a szimulátorban, hanem személyesen is aktív szerepet vállal a Mercedes fiatal versenyzőjének fejlődésében: „Ott ül fent, nézi az összevetéseket, és tanácsokat ad Kiminek más pilóták on-boardjai alapján.”
A General Motors támogatását élvező Cadillac több névvel is kapcsolatban áll, a sajtóban Bottas mellett Sergio Perez és Mick Schumacher is felmerült. Wolff szerint azonban Bottas minden szempontból készen áll: „Megérdemel egy teljes szezonos lehetőséget, és boldog lennék, ha ezt elérné.”
Red Bull: Túl sokat veszítünk a második szektorban
https://formula.hu/parc-ferme/39600
Helmut Marko szerint Max Verstappen sprintidőmérős lemaradásának kulcsa a spái pálya középső szektorában keresendő. A Red Bull tanácsadója a sprintidőmérő után elmondta, hogy a második szektorban közel négy tizedet veszítettek a Fagnes és a Stavelot kanyarokban – ráadásul nemcsak ők: „Nem csak mi veszítünk ennyit, hanem mindenki más is. Javultunk, de ez most nem volt elég Piastri ellen.”
„Egyszerűen leszorítóerő kérdése az egész. Ha többet teszünk rá, túl sokat veszítünk az egyenesekben, főleg az első és harmadik szektorban” – magyarázta az osztrák szakember. – „Meg kell találni az egyensúlyt.”
Marko külön kiemelte Piastri teljesítményét is: „Hihetetlen, amit Piastri csinál. Nem csak velünk szemben, hiszen mindenki más is ennyit kap tőle. Egyetlen szektorban ez nagyon sok…”
Gianpiero Lambiase kihagyja az F1-es Belga Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/39599
Ezen a hétvégén sem lesz ott Max Verstappen mellett versenymérnöke, Gianpiero Lambiase.
A szakember korábban sosem hagyott ki futamot Verstappen 2016-os csatlakozása óta, de idén Ausztriában nem tudott ott lenni személyes okok miatt, akkor Daniel Ricciardo korábbi mérnöke, Simon Rennie vette át a helyét.
Lambiase Silverstone-ban visszatért, de ezen a hétvégén megint nem tud ott lenni a csapattal Spában, a hírek szerint ezúttal is Rennie az, aki beugrik helyette.
fotó: Red Bull Content Pool
Verstappen elárulta: így reagált a Red Bull Horner kirúgására
https://formula.hu/parc-ferme/39598
A Belga Nagydíj médianapján Max Verstappen ismét reflektorfénybe került, a holland címvédőt nemcsak saját jövőjéről, hanem a Red Bullnál bekövetkezett vezetői változásokról is kérdezték. A négyszeres világbajnok a Christian Horner távozása utáni csapathangulatról és a fókusz megőrzésének fontosságáról beszélt.
„Amikor egy ilyen változás történik, az első nap természetesen mindenki kicsit bizonytalanul néz körbe, hogy ‘mi is zajlik pontosan?’. Én másnap már a gyárban voltam, és elvégeztem a szimulátoros munkámat” – mondta Verstappen.
A címvédő hangsúlyozta, hogy a csapat fókusza továbbra is a versenyképesség javításán van: „Dolgoznunk kell tovább, a teljesítmény optimalizálása a feladatunk, és azon vagyunk, hogy az autó a lehető legjobban működjön. Csakis erre kell koncentrálnunk, mert ez az én munkám, ez a mérnökök munkája is. A cél, hogy a lehető legtöbb teljesítményt hozzuk ki magunkból – ezért vagyunk itt.”
Verstappen és Tsunoda is várja a közös munkát Mekiessel
https://formula.hu/parc-ferme/39597
A hétvégi Belga Nagydíj előtt a szimulátorban készült a folytatásra a címvédő Max Verstappen:
„Múlt héten a Red Bull gyárában voltam, és eltöltöttem egy kis időt a szimulátorban a csapattal. Várom, hogy szorosan együtt dolgozzunk Larent-nal” – mondta a holland.
„Spa egy klasszikus pálya, és mindig ez a kedvencem a versenynaptárban. Igazi régivágású pálya, mindent jól kell csinálnod ahhoz, hogy jó kört fuss. Élvezem a tempós kanyarokat, a más helyszínektől eltérő vonalvezetést, és a magasságváltozásokat is, amelyektől még nagyobb kihívás lesz itt vezetni” – beszélt a pályáról.
Csapattársa, Yuki Tsunoda több szót ejtett Laurent Mekiesről, aki Christian Horner helyét átvéve lett a Red Bull csapatfőnöke.
„Új érát nyit meg ez a futam a csapat számára, és jó lesz újra együtt dolgozni Laurent-nal. A Racing Bullsnál jól dolgoztunk együtt. Tudom, hogyan teszi a dolgát, és maximálisan arra koncentrálunk, hogy javuljunk, én személy szerint pedig arra, hogy hozzam a szükséges teljesítményt.”
„A szünetet arra használtam, hogy mentálisan újraindítsam magam, nagyon keményen edzettem, de közben kicsit ki is kapcsoltam. Jobban fel akartam készülni Spára fizikálisan és mentálisan is. Erősnek és élesnek érzem magam.”
Mennyire lehet esős az F1-es Belga Nagydíj?
https://formula.hu/parc-ferme/39596
Ismét eső bolondíthatja meg az F1-es Belga Nagydíj versenyhétvégéjét: az előrejelzések szerint záporok érhetik el a spái pályát.
Jelen állás szerint péntekre több zuhét is jósolnak, a szabadedzés száraz lehet, de a sprintidőmérőt megzavarhatja az eső – majd a várakozások szerint szombaton száraz pályán teljesítheti a mezőny a sprintfutamot és a nagydíj időmérőjét is.
Vasárnap aztán ismét felhők érkezhetnek a pálya fölé, méghozzá nagyjából a verseny idején, ebben a pillanatban jó esély van egy esős futamra.
A széljárás is változhat vasárnapra az addigiakhoz képest, meleg viszont nem lesz: 22–24 Celsius-fokot jósolnak a három napra.
A hétvégét beharangozó videónk már megtekinthető YouTube-csatornánkon:
Nigéria is bejelentkezett az afrikai F1-es futam rendezésére
https://formula.hu/parc-ferme/39595
Újabb afrikai ország fejezte ki Formula-1-es versenyrendezési szándékát: a The Times riportja szerint Nigéria is csatlakozott a listához. A hírek szerint a korábbi Premier League-labdarúgó Marvin Sordell vezeti a pályázatot: az Opus Race Promotions egy új pályát szeretne felhúzni a fővárosban, Abujában (egy gokartpálya, hotelek és autósport-múzeum társaságában). A The Times beszámolója szerint a nigériai kormány „kezdeti támogatásáról” biztosította a projektet, és az említett promóciós cég kezdheti meg a hivatalos egyeztetéseket az F1-gyel és az FIA-val.
„Megvizsgálunk minden lehetőséget, hogy a lehető leghamarabb elhozzuk Nigériába a Formula-1-et. Nemcsak sporteseményként, hanem a turizmus, az infrastruktúra-fejlesztés, a fiatalok bevonzása és a gazdaság katalizátoraként is tekintünk erre” – nyilatkozta Shehu Dikko, a nigériai Nemzeti Sportbizottság elnöke.
Afrika évek óta kimondott célpontja az F1-nek, s az utóbbi időben több ország is jelezte pályázási szándékát: Ruanda és Marokkó is közöttük van, míg Dél-Afrikában több projekt is elképzelhető egy fokvárosi utcai helyszíntől a legutóbbi afrikai Formula-1-es futamnak 1993-ban otthont adó és hamarosan komoly felújításon áteső Kyalamiig.
Sainz nem érti a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/39594
Carlos Sainz állítja: remek a viszonyuk Max Verstappennel, ezért nem érti, hogy miért tartottak a rivalizálásuktól a Red Bullnál, ha tényleg emiatt nem őt választották 2025-re a holland csapattársának. Miután Sainz tavaly távozni kényszerült a Ferraritól Lewis Hamilton szerződtetése miatt, szóba jöhetett volna, hogy visszatér az energiaitalosok kötelékeibe, de a Red Bull szemlátomást nem számolt komolyan a spanyollal. Pedig mint arra a pilóta is rámutatott a High Performance Podcast adásában, ő annak idején a Toro Rossónál megállta a helyét az azóta négyszeres F1-es világbajnokká avanzsáló Verstappen oldalán, ellentétben a címvédő mostani csapattársaival – és most azt is kijelentette, hogy a kapcsolatukkal sem lenne gond:
„Az egyetlen, amit mondhatok, hogy őszintén jól kijövök Maxszal. Ez az, amit nem látnak az emberek kívülről. Volt egy rivalizálásunk az első Formula-1-es évünkben a Toro Rossónál, de az egy viszonylag egészséges rivalizálás volt közöttünk. Most pedig igazán jól kijövünk egymással. Szóval ha ez az ok, akkor nem értem, miért nem akarnak engem Max mellé ültetni, mert szerintem valójában egy nagyon erős párost alkotnánk a Formula-1-ben” – nyilatkozta Sainz.