DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Idén is Hondával támad a Talmácsi Racing

A Talmácsi Racing bejelentette, hogy a 2014-es esztendőhöz hasonlóan idén is Hondákkal állnak rajthoz a Superbike világbajnokság két betétsorozatának, a FIM Superstock 600-as Európa-bajnokságnak, valamint a European Junior Cupnak (EJC) a futamain.

20816_orig_fc63cf5606bdfd4d8b59120530e634ae



Az alábbiakban a Magyarország egyetlen gyorsasági motoros világbajnoka, a 2007-ben a 125 köbcentis kategóriában a csúcsra jutó Talmácsi Gábor által irányított csapat hivatalos közleményét osztjuk meg olvasóinkkal:
 
„Csapatunk számára a tavalyi év eredményes szereplése és együttműködése után nem is lehetett kérdés, hogy idén is a Honda verseny-motorkerékpárjaival szállunk harcba a Superbike Világbajnokság égisze alatt futó FIM Superstock 600-as Európa-bajnokság, valamint a European Junior Cup küzdelmeiben.
 
Utóbbi sorozatot teljes egészében a Honda látja el 500 köbcentiméteres motorokkal, és az itt induló versenyzők egyenlő technikai feltételek mellett küzdhetnek meg egymással a minél jobb helyezésekért. Pilótánk, Somosi Alexander tavaly év közben pontszerzéssel mutatkozott be ebben a juniorkorú pilótáknak kiírt bajnokságban, és a cél, hogy idén az előző évi eredményeket is túlszárnyalja.
 
A FIM Superstock 600-as Európa-bajnokságon több márka motorjai versenyeznek egymással, de miután 2014-ben Alessandro Zaccone és Bódis Richárd is remek eredményeket ért el csapatunk Honda CBR600-as versenygépeivel, így nem volt kérdés, hogy 2015-ben is ezeknél a technikáknál maradunk. A Honda számunkra egy megbízható, stabil, ugyanakkor versenyképes műszaki hátteret jelent, amelyre nyugodtan lehet építkezni. Izgatottan várjuk, hogy idén együtt még jobb eredményekkel örvendeztessük meg a magyar szurkolókat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: