DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Dani Pedrosa szezonja veszélyben

A MotoGP spanyolja egy éve alkarproblémákkal küzd, állapota pedig annyira megromlott, hogy a nagydíj leintése után kijelentette: nem képes ilyen körülmények között tovább versenyezni.

Az izgalmakban teljes, hármas olasz dobogót hozó szezonnyitó Katari Nagydíj után a hatodik helyen célba érő Dani Pedrosa nyilatkozata bolygatta fel a nyilvánosságot, a Repsol Honda pilótájának szavai alapján ugyanis későbbi versenyei, akár egész szezonja is veszélybe kerülhet. Az ok a futamokon az alkarjában fellépő fájdalom – amely bedurran motorozás közben –, mely már az előző szezon kezdete óta kínozza. A tavalyi Spanyol Nagydíj után megműtötték, de a probléma nem javult.

„Lényegében ezen a versenyen az alkarommal volt probléma. Most már egy teljes éve tart. Ugyanitt kezdődött, tehát az előző szezonban minden egyes versenyen szenvedtem. Azóta nem tudtam rendesen teljesíteni. Az eredményeim sosem voltak jók emiatt. Állandóan próbálok javítani rajta. Nem igazán sikerül jó válaszokat kapnom. Átestem egy műtéten, amely nem volt sikeres. Próbáltam nem a nyilvánosság elé tárni, ami nyilván nem volt könnyű. A Honda mindig is tudott róla” – idézi Pedrosa szavait a crash.net, kiemelve, mennyivel elkeseredettebbnek tűnt, mint az időmérő után, ahol egészen örült a második rajtpozíciójának.



„Télen végig utaztam, igyekeztem különböző véleményeket kapni minél több orvostól. Szerencsére minden válasz azt javasolta, hogy ne vállaljak be újabb műtétet a kockázat miatt” – folytatta a 29 éves versenyző, aki ehelyett „nem agresszív” kezelésekkel igyekezett javítani állapotán, a versenyen kiderült, hogy sikertelenül. „Nem vagyok képes így tovább versenyezni és teljesíteni. A tervem az, hogy most megpróbálok segíteni a karomon. Azt nem tudom, hogyan. Ugyanis, mint azt mondtam, az orvosok nem tudják, mi a teendő. Megpróbálok megszabadulni ettől a problémától.”

„Az nyilvánvaló, hogy jelenleg minden egészen bizonytalan. Újra utazni kezdek, és remélem, ez eredményre vezet” – folytatta Pedrosa, aki befejezésként köszönetet mondott csapatának és támogatóinak, hogy ebben a nehéz időszakban nem fordultak el tőle. A hírek alapján nagyon úgy tűnik, a spanyol nem akar versenyezni ilyen állapotban, így jelenleg valószínű, hogy a következő, Amerikai Nagydíjon nem fog elindulni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: