DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Katar: Másodszorra is Marquez az élen

Marc Marquez egyelőre verhetetlennek tűnik Katarban: akárcsak a tegnapi nyitó tréningen, a mai második edzésen is ő érte el a legjobb köridőt, ráadásul a Repsol számára külön öröm, hogy Dani Pedrosa végzett a második helyen. A Ducati azonban előrelépett csütörtökhöz képest: a szárnyszerű aerodinamikai elemekkel felszerelt GP15-tel köröző Andrea Dovizioso harmadikként zárt.

A katari hétvége szokatlan menetrendjéből adódóan a MotoGP szereplői nyitották a sort pénteken Katarban, hiszen a két kisebb géposztállyal ellentétben a királykategória még „adós volt” a második szabadedzéssel. Az első gyorskörök után azonban úgy tűnt, nem változott semmi csütörtök óta, a tegnapi leggyorsabb Marc Marquez ugyanis hamar megjavította 1:55.281-es legjobbját, miután 1:54.828-nál állította meg a stoppert. Ezzel rögtön bő négy tizednyi előnyt épített ki saját csapattársával, Dani Pedrosával szemben, a harmadik helyen pedig ezúttal már megjelent a teszten remeklő Andrea Dovizioso a Ducatival, amelyre immár felkerültek azok a szárnyszerű aerodinamikai elemek is, amelyeket két hete is láthattunk a GP15-ön.

20991_orig_30535437e94f277e3b75efef4037c54f
 
Ezt követően egészen az utolsó percekig főként a versenytempóra koncentráltak a pilóták, így sokáig maradt a Marquez, Pedrosa, Dovizioso, Lorenzo, Iannone sorrend az élmezőnyben. A fináléhoz érve aztán az addig a kemény keverékű abroncsot próbálgató Valentino Rossi jött fel ötödiknek – igaz, nem sokáig tarthatta meg ezt a pozíciót, hiszen előbb Cal Crutchlow vette át a negyedik helyet, majd a brit mögött megjelent Andrea Iannone a helyszíni beszámolók szerint szárny nélküli, ám a lágyabb gumival felszerelt Ducatival.



Végül ez a sorrend már nem is változott, vagyis Marquez és Pedrosa révén újabb kettős Repsol-siker született. A gyári yamahásoknak meg kellett elégedniük a hatodik és hetedik helyekkel Lorenzo, Rossi felállásban, a legjobb tízbe pedig az utolsó pillanatokban bukó Mike di Meglio, valamint Bradley Smith és Hector Barbera fért még be – az Avintia Racing párosa tehát jó edzést zárt.

orig_4e891ab988dfd7457c86269b4fb96f2e 

Crutchlow legjobb szatellit motorosként az előkelő negyedik helyen végzett

A gyakorlás krónikájához tartozik még, hogy az utolsó szakasz során az apriliás Marco Melandri egy bukással koronázta meg eddigi pocsék katari (és tulajdonképpen egész előszezoni) szereplését, míg a top10-ből ezúttal kiszoruló suzukis Aleix Espargaro motorja a célegyenes végén megadta magát, ezért úgy kellett visszatolnia a „kékek” garázsába. A MotoGP évadnyitó hétvégéjének programja még ma este 18:55-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, amelyen egyúttal az is eldől az eddigi két tréninggel összesített eredmények alapján, hogy melyik motoros melyik szakaszába jut be a holnapi időmérőnek.
 
A 2. szabadedzés végeredménye:

1.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'54.828

 

2.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'55.275

0.447 / 0.447

3.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1'55.366

0.538 / 0.091

4.

Cal CRUTCHLOW

GBR

CWM LCR Honda

Honda

1'55.397

0.569 / 0.031

5.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

1'55.404

0.576 / 0.007

6.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'55.609

0.781 / 0.205

7.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'55.618

0.790 / 0.009

8.

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

1'55.707

0.879 / 0.089

9.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'55.741

0.913 / 0.034

10.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

1'55.838

1.010 / 0.097

11.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'55.847

1.019 / 0.009

12.

Yonny HERNANDEZ

COL

Pramac Racing

Ducati

1'55.970

1.142 / 0.123

13.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'56.004

1.176 / 0.034

14.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'56.036

1.208 / 0.032

15.

Nicky HAYDEN

USA

Aspar MotoGP Team

Honda

1'56.086

1.258 / 0.050

16.

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'56.133

1.305 / 0.047

17.

Karel ABRAHAM

CZE

AB Motoracing

Honda

1'56.178

1.350 / 0.045

18.

Stefan BRADL

GER

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

1'56.181

1.353 / 0.003

19.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

1'56.333

1.505 / 0.152

20.

Jack MILLER

AUS

CWM LCR Honda

Honda

1'56.578

1.750 / 0.245

21.

Danilo PETRUCCI

ITA

Pramac Racing

Ducati

1'56.657

1.829 / 0.079

22.

Loris BAZ

FRA

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

1'56.966

2.138 / 0.309

23.

Alex DE ANGELIS

RSM

Octo IodaRacing Team

ART

1'57.509

2.681 / 0.543

24.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'57.868

3.040 / 0.359

25.

Marco MELANDRI

ITA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'58.542

3.714 / 0.674

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: