DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Már a szezonnyitó előtt kirúgják Melandrit?

Az olasz sajtóban már felmerült, hogy az Aprilia esetleg lecseréli a vártnál jóval gyengébben teljesítő Marco Melandrit, ám ezt Romano Albesiano menedzser határozottan cáfolta.

Marco Melandri teljesítménye eddig alaposan elmarad a várakozásoktól: az amúgy is elég gyengének tűnő Apriliával csapattársától, Alvaro Bautistától is átlagban két másodperccel kikap a teszteken, és rendre a mezőny utolsó helyén végez. Az olasz sajtóban már felmerült, hogy esetleg lecserélik a pilótát, ám ezt Romano Albesiano versenyzését felelős menedzser cáfolta.

Marco Melandri 2014-ben még az Aprilia Superbike világbajnoki alakulatánál versenyzett, s a mostani év előtt dönthetett: marad-e abban a sorozatban az olasz márkánál, amely az új MotoGP-projekt okán nyilván kisebb figyelmet szentel majd a kategóriának, vagy velük együtt átjön a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájába. A pilóta végül úgy döntött, él az adódó lehetőséggel, és a Superbike-ban eltöltött négy esztendő után visszatér a MotoGP-be, ám a jelenlegi állás szerint könnyen elképzelhető, hogy a motoros már meg is bánta ezt a lépését, a múlt hétvégi Phillip Island-i idénynyitó ugyanis megmutatta, szabályváltozások és csökkentett támogatás ide vagy oda, az Aprilia RSV4 továbbra is az egyik legerősebb gép a sorozatban.

melandri



A MotoGP sepangi tesztjein ugyanakkor egyelőre csak szenved az istálló, de ez különösképp igaz Melandrira. Ugyanis nem elég, hogy óriási, közel négy és fél másodperc volt az éllovas Marc Marquezzel szemben a hátránya, még csapattársától, Alvaro Bautistától is jelentősen, bő két másodperccel elmaradt a legutóbbi háromnapos gyakorlás során. A korábbi 250 köbcentis világbajnok nem is titkolta csalódottságát: „Nem tudok mit mondani. Egyszerűen nem tudom vezetni a motort. Nagyon sajnálom a csapatomat emiatt” – nyilatkozta a speedweek.com weboldalnak Melandri, akinek gyenge teljesítménye kapcsán nemrég az is felmerült, hogy csapata még a négy hét múlva esedékes katari idénynyitó előtt megválna tőle.

Egész pontosan egy olyan forgatókönyv kezdett el keringeni az olasz szaksajtóban, miszerint az Aprilia házon belül lecserélné Jordi Torresre, aki a múlt hétvégén egy negyedik helyezéssel és egy bukással debütált a Superbike vb-n. Ezzel a fiatal spanyol bemutatkozhatna a MotoGP-ben, Melandri pedig visszatérne a Superbike-ba, amikor azonban erről Romano Albesianót, a csapat versenyzésért felelős igazgatóját kérdezte a már idézett német szaklap, a menedzser így felelt: „Egyelőre nem vettünk fontolóra ilyen jellegű cserét.” Úgy tűnik tehát, hogy Melandri helye egyelőre nincs veszélyben (persze nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél…), de az biztos, hogy sürgősen javítania kell az eredményein, ha ezt az állapotot meg is szeretné tartani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: