DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Ők lesznek a Superbike-vb magyar versenyzői

A nemzetközi motoros szövetség, az FIM most adta ki a Superbike-világbajnokság nevezési listáját, amelyen Tóth Imre csapattársának személyéről is lehullt a lepel.

Azt eddig is tudhattuk, hogy a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is rajthoz áll a magyar BMW Team Toth a Superbike-világbajnokság versenyein, arról azonban hivatalos bejelentés nem született, hogy ki lesz Tóth Imre csapattársa a szezon folyamán. A ma közzétett nevezési listából kiderül, hogy Rizmayer Gábornak a teljes évadra bizalmat szavazott a csapat.

A Team Toth 2014-ben lépett fel Supersportból a Superbike géposztályba, eredetileg Tóth Imre és Sebestyén Péter alkotta a felállást. A főleg MotoGP-kommentátorként ismert Rizmayer először a sérült Tóth helyetteseként bukkant fel a csapatban, majd Sebestyén motorján fejezte be a szezont. Tóth Imre 5 pontjával 28., a versenyek kevesebb mint felén jelen levő Rizmayer Gábor 7 ponttal 25. helyen zárt a bajnokságban. Sebestyén Péternek egyszer sem sikerült a legjobb 15 közé kerülnie.



A mezőnynek 26 állandó versenyző vág neki, nyolc különböző márka színeiben, az élen a címvédő bajnokkal, Sylvain Guintolival, aki a gyári erőivel kivonuló Apriliáról a Pata Honda csapatra vált. Felkészülése eddig meglehetősen balszerencsésen zajlik, az utolsó teszten nyak- és bokasérülést szenvedett el. A nevezési listán mindössze egyetlen kérdőjel található, a Pedercini Kawasaki második motorját illetően. A szezon február 22-én indul Ausztráliában.

 

Az előzetes nevezési lista:

1 - 81 Jordi Torres / ESP / Aprilia RSV4 RF / Aprilia Racing Team - Red Devils

2 - 91 Leon Haslam / GBR / Aprilia RSV4 RF / Aprilia Racing Team - Red Devils

3 - 65 Jonathan Rea / GBR / Kawasaki ZX-10R / Kawasaki Racing Team

4 - 66 Tom Sykes / GBR / Kawasaki ZX-10R / Kawasaki Racing Team

5 - 1 Sylvain Guintoli / FRA / Honda CBR1000RR SP / PATA Honda World Superbike Team

6 - 60 Michael van der Mark / NED / Honda CBR1000RR SP / PATA Honda World Superbike Team

7 - 7 Chaz Davies / GBR / Ducati Panigale R / Aruba.it Racing-Ducati Superbike Team

8 - 34 Davide Giugliano / ITA / Ducati Panigale R / Aruba.it Racing-Ducati Superbike Team

9 - 14 Randy De Puniet / FRA / Suzuki GSX-R1000 / VOLTCOM Crescent Suzuki

10 - 22 Alex Lowes / GBR / Suzuki GSX-R1000 / VOLTCOM Crescent Suzuki

11 - 15 Matteo Baiocco / ITA / Ducati Panigale R / Althea Racing

12 - 18 Nicolas Terol / ESP / Ducati Panigale R / Althea Racing

13 - 44 David Salom / ESP / Kawasaki ZX-10R / Team Pedercini

14 – ??? / Kawasaki ZX-10R / Team Pedercini

15 - 23 / Christophe Ponsson / LUX / Kawasaki ZX-10R / Grillini SBK Team

16 - 51 / Santiago Barragan / ESP / Kawasaki ZX-10R /  Grillini SBK Team

17 - 2 Leon Camier / GBR / MV Agusta 1000 F4 / MV Agusta Reparto Corse

18 - 10 Imre Toth / HUN / BMW S1000 RR / BMW Team Toth

19 - 75 Gábor Rizmayer / HUN / BMW S1000 RR / BMW Team Toth

20 - 36 Leandro Mercado / ARG / Ducati Panigale R / BARNI Racing Team

21 - 20 Sylvain Barrier / FRA / BMW S1000 RR / BMW Motorrad Italia Superbike Team

22 - 24 Toni Elias / ESP / BMW S1000 RR / JR Racing Team

23 - 86 Ayrton Badovini / ITA / BMW S1000 RR / JR Racing Team

24 - 40 Roman Ramos / ESP / Kawasaki ZX-10R / Team Go Eleven

25 - 59 Niccolò Canepa / ITA / EBR 1190 RX / Team Hero EBR

26 - 72 Larry Pegram / USA / EBR 1190 RX / Team Hero EBR

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: