DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Lorenzo nyerte a megszakított edzést

A MotoGP második szabadedzésének elejére leszakadt az ég, így csak huszonöt perc csúszással vehette kezdetét a tréning. A víz így is állt a pályán, de a körülmények sokat javultak a negyvenöt perc végére. Jorge Lorenzo bizonyult a leggyorsabbnak, Marc Marquez lett a második, Dani Pedrosa pedig a harmadik.

Az elsőhöz képest sokat változtak a körülmények a királykategória második negyvenöt perces tréningére. A szikrázó napsütés helyett már a felhők uralták az eget, viharos széllel érkezett az a jelentős eső, amit délutánra jósoltak. A magyar idő szerint 8:05-kor kezdődő edzés elején így semmire nem is számíthattunk, teljesen alkalmatlan volt a pálya a motorozásra. Ezt a versenyigazgatóság is így gondolta, így öt perc után piros zászlóval megállították az edzést, és kiküldték a felvezető autót, hogy járja körbe az aszfaltcsíkot. Körülbelül negyedóra körözés után lejött az autó a pályáról. Mivel addigra az eső elállt, a pályát pedig elég biztonságosnak találták, felbőghettek a motorok, 8:30-kor nyílt a bokszutca, az óra pedig ismét 45 perctől számolt visszafelé.



Természetesen nagyon óvatos, tapogatózó első köröket láthattunk. Aleix Espargaro így is kimotorozott az utolsó kanyarban a pályáról, szerencsére motoron maradt. Bő tíz perc elteltével Marquez, Hernandez, Lorenzo, A. Espargaro és Crutchlow voltak a top 5-ben. Az ezt követő percekben a határok keresése közben egyre javultak a köridők. A tréning feléhez érve Lorenzo, Bradl, Crutchlow, Dovizioso, Pedrosa, Hernandez, A. Espargaro, Rossi, Bautista és Iannone voltak a legjobb tíz. A különbségek igen nagyok voltak, különösen Lorenzo előnye, aki 2’15.109-cel másfél másodperccel vezetett, ráadásul folyamatosan gyorsult, néhány perccel később 2,2 másodpercre növelte a közte és Bradl között lévő szakadékot.

Tizenhét perccel a leintés előtt Marquez visszaküzdötte magát a top 10-be, sőt, fél másodpercre megközelítette élen álló honfitársát. Az utolsó tíz percbe érve A. Espargaro feljött a harmadik helyre. Ekkora ismét kisütött a nap, a pályán pedig egyre kevesebb volt a víz. Öt perccel a vége előtt Iannone eldobta Ducatiját, láthatóan nem úszta meg nagy fájdalmak nélkül. Időközben Pedrosa verekedte be magát a top 3-ba. Lorenzón és A. Espargarón kívül a Yamahások igen óvatosak voltak, a mezőny második felében foglaltak helyet. A végén Lorenzo maradt az élen, Marquez és Pedrosa előtt. Mögöttük Dovizioso, A. Espargaro, Barbera, Bradl, Iannone, Hayden és Crutchlow zártak a legjobb tízben. 

Az edzés végeredménye:

Név Csapat Motor Idő Különbség  
1 Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 2'14.503  
2 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 2'14.745 0.242 / 0.242
3 Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 2'15.582 1.079 / 0.837
4 Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 2'16.231 1.728 / 0.649
5 Aleix ESPARGARO NGM Forward Racing Forward Yamaha 2'16.374 1.871 / 0.143
6 Hector BARBERA Avintia Racing Ducati 2'16.693 2.190 / 0.319
7 Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda 2'16.706 2.203 / 0.013
8 Andrea IANNONE Pramac Racing Ducati 2'16.793 2.290 / 0.087
9 Nicky HAYDEN Drive M7 Aspar Honda 2'16.868 2.365 / 0.075
10 Cal CRUTCHLOW Ducati Team Ducati 2'16.906 2.403 / 0.038
11 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing Honda 2'17.259 2.756 / 0.353
12 Yonny HERNANDEZ Energy T.I. Pramac Racing Ducati 2'17.384 2.881 / 0.125
13 Hiroshi AOYAMA Drive M7 Aspar Honda 2'17.411 2.908 / 0.027
14 Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda 2'17.434 2.931 / 0.023
15 Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 2'18.022 3.519 / 0.588
16 Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'18.043 3.540 / 0.021
17 Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'18.544 4.041 / 0.501
18 Alex DE ANGELIS NGM Forward Racing Forward Yamaha 2'18.662 4.159 / 0.118
19 Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM 2'19.151 4.648 / 0.489
20 Danilo PETRUCCI Octo IodaRacing Team ART 2'19.301 4.798 / 0.150
21 Scott REDDING GO&FUN Honda Gresini Honda 2'19.726 5.223 / 0.425
22 Mike DI MEGLIO Avintia Racing Avintia 2'20.725 6.222 / 0.999
23 Broc PARKES Paul Bird Motorsport PBM 2'20.781 6.278 / 0.056
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: