DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Harcos hétvége a Nürburgringen - Kiss Norbi háromszor is a dobogón

A Kamion Európa-bajnokság időmérőjét a rengeteg program miatt már pénteken megrendezték a Nürburgringen. Kiss Norbi a második, Major Beni pedig a 10. helyen kvalifikálta magát az első futamra.

Az első futam rajtját jól kapta el Beni, de az első kanyarban meglökte őt Reinert, emiatt kiesett a pályáról az ifjú magyar pilóta. A kettes kanyar előtt vissza tudott ugyan jönni, de a féktávon - szokása szerint - nem hagyott neki helyet Reinert, ráhúzta Benire a kormányt, emiatt viszont ő forgott ki, ráadásul karambolozott egy másik kamionnal, és ott maradt a pálya közepén.
 

Mivel nem tudták levontatni, és folyt belőle valami, piros zászlóval leintették a futamot. Az újraindítás után hiába lett Beni kilencedik, utólag kizárták a versenyből, mondván túl nagy gázzal jött vissza a pályára, emiatt balesetet okozott. Hiába bizonygattuk, hogy egyrészt amikor visszajött, senkit sem zavart, másrészt Reinert húzta rá a kormányt, és ebből lett a baleset - Németországban egy német pilótával volt ütközés, ebből mi nem jöhettünk jól ki...

 



Kiss Norbi jól rajtolt az újraindításnál, próbálta támadni Albacetet, de nem volt tiszta előzési lehetősége, így bejött a második helyen.

  

A délutáni futamon Beni a mezőny végéről indult, és egészen a 13. helyig tudta magát előre verekedni úgy, hogy technikai hibája is volt, a bal hátsó fékhűtése rendetlenkedett.

 

Norbi a hetedik helyről rajtolva feljött a harmadikra, de az előtte autózó Bösigert és Hahnt csak a futam végén érte utol, így előzni már nem tudott.

 

A vasárnapi időmérőn Kiss Norbi volt a leggyorsabb, de hiába futott Pole-t, elvették tőle. Történt ugyanis, hogy az egyik hűtő körében Albacete - aki szintén hűtő körön volt - az utolsó kanyarban megelőzte Norbit, de közben neki is ment. Emiatt sem időt, sem tempót nem vesztett, hiszen mindez a célegyenes elején történt, s mivel a kamionok le vannak korlátozva 160 km/h-ra, bőven volt ideje felgyorsítani az óra indulásáig, vagyis a rajtvonalig. Ráadásul nem előzik meg egymást a pilóták az időmérőn az utolsó kanyarokban, hanem lemaradnak, helyet hagyva maguknak. Mivel bejött Norbi elé, aki szintén gyorskört akart kezdeni, megakadályozta a magyar pilótát, hogy elkezdje körét. Mégis Norbit büntették meg, és 5 rajthellyel hátrébb sorolták...

 

Norbi a hatodik helyről rajtolva egyet előzött, majd Vrsecky autózott előtte, aki szándékosan lassította a Norbit azzal, hogy fékezett a kanyar kijáratokon, sőt, még egyenesben is elvette a gázt. Ez annyira látványos és szabálytalan volt, hogy 3 körön keresztül kék zászlót lengettek neki, de persze nem engedte el Norbit, így pilótánk végül ötödik lett.

 

 

 

Major Beni a nyolcadik helyen kvalifikálta magát az első futamra, és jó rajt után tartotta is pozícióját a leintésig. Beni így a második futamon az élről rajtolhatott, de nem kapta el jól a zöld lámpát, így visszaesett a harmadik helyre.

 

 Vrsecky megelőzte, de Hahn már nem tudott átmenni rajta, hiába próbálkozott kívülről-belülről az Európa-bajnok, csak a futam vége fele tudta megelőzni a fiatal pilótát. Nem örülhetett viszont sokáig, mert Beni két kanyarral később fantasztikus manőverrel visszaelőzte a német versenyzőt, aki ezt nem hagyta annyiban, és elkezdte lökdösni Benit, aki mellett ekkor már ott volt Norbi, így nem volt menekülés, Beni tartotta magát a pálya közepén. Hahn viszont erőszakosan ráhúzta a kormányt, de emiatt ő forgott be. a futam végén Benit az ötödik helyen intette le a kockás zászló, de mint várható volt, felhívták kivizsgálásra, és hiába nem csinált semmi szabálytalant, 30 másodperces büntetést kapott, így a 14. helyen végzett.

 

Kiss Norbi hiába kapta el jól a rajtot, és fordult volna másodiknak, jobbról Reinert, balról Bösiger fékezte el magát, és szendvicsbe fogva Norbit mindhárman leestek a pályáról.

 

Mire Norbi visszatért, az utolsó helyek egyikén találta magát. Onnan szinte végig előzve feljött Beni és Hahn mögé, majd a már említett beforgásnak köszönhetően elment mindkettőjük mellett, és a negyedik helyen végzett. Előtte viszont megbüntették Vrseckyt sárga zászlós előzés miatt, így felállhatott a dobogóra - harmadszor a hétvégén - Norbi. Persze próbálták megbüntetni a rajtbalesetért is, de egyértelmű volt a másik két pilóta hibája, így megtarthatta serlegét Norbi.

 

Bár átvette a vezetést a bajnokságban Albacete, előnye csupán 3 pont, és a szezon utolsó versenyein mindig Norbi volt a legjobb, így bizakodva várjuk a folytatást, és keményen harcolunk továbbra is a bajnoki címért!!!

 

Pilótáink videó beszámolói:

 

Szombat:

 

Vasárnap:

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: