DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Lopez az utolsó helyről nyerte a második futamot, Michelisz a 8.

Már nem számít meglepetésnek, hogy a WTCC idei negyedik futamán is egy Citroen haladt át elsőként a kockás zászló előtt. A franciák autói ismét keresztülszánkáztak a mezőnyön, ezúttal Jose Maria Lopezzel az élen. Loeb nehéz versenyt zárt, a biztonsági autó kétszer járt a pályán, Michelisz a 8. lett.

A szombati kizárás miatt Lopez és Sebastian Loeb ezen a versenyen is az utolsó sorban állva várhatta a rajtjelet, s a fordított rajtrács miatt az első futam győztese, Yvan Muller is a mezőny sűrűjéből indult. Persze a Citroeneknek most sem kellett sok idő ahhoz, hogy előretörjenek.

 

A pole-ból rajtoló Mehdi Bennanit lerajtolta Tiago Monteiro, akik Gabriele Tarquinivel kiegészülve gondoskodtak arról, hogy az első körökben három Honda vezesse a mezőnyt.

 

A rajt után persze nagy volt a lökdösődés, és a felfordulást csak még inkább fokozta Gianni Morbidelli megpördülése, ami miatt többen, köztük Michelisz is kénytelen volt levágni a sikánt. A büntetést persze nem ők, hanem a Morbidellit meglökő Tom Chilton kapta, akinek a bokszutcán kellett áthajtania tettéért.

 

A Citroenek közül hamar Lopez került a legjobb helyre, míg Loebre ezúttal nehéz, küzdelmes verseny várt, amely során néhány túlságosan agresszív manőverbe is belement. Csapattársát, az előtte álló Mullert egyik alkalommal túl keményen támadta, aminek a rövidre vett féktáv miatt egy felelőtlen koccanás lett a vége. A francia később DuÅ¡an Borkovićtyal is hasonlóan kemény csatába bonyolódott, de Mullerrel és Lopezzel ellentétben itt megakadt az előretörése.

 



Loeb további kalamajkát okozott, amikor eltalálta az egyik kanyarban elhelyezett gumibálát - ennek következtében néhány abroncs a pályán kötött ki, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót. Az akadály eltakarítása után egyetlen kört sem tudott megtenni versenytempóban a mezőny, mielőtt ismét megálljt parancsolt nekik a Safety Car - az újraindításkor ugyanis a mezőny végén történt egy baleset, amikor John Filippi Franz Engstler autójának ütközött a célegyenes végi kanyarban.

 

Noha Monteirónak volt néhány másodpercnyi előnye az élen üldözőivel, a Citroenekkel szemben, a biztonsági autó ezt lenullázta, így amikor végre ténylegesen folytatódhatott a verseny, nem is tudta sokáig őrizni a vezetést. Ezt követően Muller már nem próbálkozott Lopez megelőzésével, így az argentin idei második győzelmét megszerezve a bajnokságban is visszavette a kezdeményezést a csak a 6. helyen célba érkező Loebbel szemben.

 

Michelisz az utolsó körig kemény harcban maradt a pozíciókért, és sokáig még Bennani 5. helyezése is elérhetőnek tűnt számára, ám végül csak nyolcadikként intették le.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: