DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Második hellyel nyitottak Fodorék

Fodor Imre, Mesterházi Márk és a Ford Ranger a második helyet foglalja el az Adrenalin Energiaital Kupa összetett értékelésében a pénteki versenynap után.

Pénteken mindössze egy 6 kilométeres prológ várt a mezőnyre az Adrenalin Energiaital Kupán a nagykállói pályák legnevezeteseeb részén, a homokbányában. Elsőként rajtolva a Fodor Imre - Mesterházi Márk csak némi bolyongás után talált rá az egyik balkanyarra, igaz, utóbb kiderült, hogy a mezőny legnagyobb része hasonlóan járt. Fodorék végül 46 másodperc hátránnyal a második helyről várhatják a folytatást, ez az eredmény azonban ideiglenes, a felügyelőtestület ugyanis az eltévedések miatt vizsgálja az időket, döntés szombatra várható. A prológ utáni rajthelyválasztás során a harmadik hely mellett döntött a 4x4 Hungary pilótája.

 

"Nem vagyok elégedett az eredményünkkel. A végén eltévedtünk, ott bent hagytunk egy bő percet, de ahogy elnézem, egy-két csapat kivételével mindenki így járt. Ez persze nem vigasztal, de szerencsére a mai rövidke prológnak inkább csak a holnapi rajtsorrend, semmint a végeredmény szempontjából van jelentősége. A verseny holnap és holnapután fog eldőlni, azt hiszem, akkor jön el a mi időnk" - fogalmazott a címvédő magyar bajnok.

 

Szombaton a mezőny a 25 kilométeres Homokbánya pályát háromszor, az 56 kilométeres Dél-Nyírség elnevezésűt kétszer teljesíti, vasárnap pedig újabb két-két menet vár a versenyzőkre ugyanezeken a pályákon.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: