DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Elsőre a Mercedesek az élen Suzukában

Lewis Hamilton érte el a legjobb köridőt a Japán Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén. A Mercedes pilótája, aki az elmúlt négy versenyhétvége első szabadedzésén a leggyorsabbnak bizonyult, 1:34.178-as idővel zárt csapattársa, Nico Rosberg előtt, a harmadik Sebastian Vettel lett.

Az előre jelzett viharok ellenére kellemes időjárás fogadta a pilótákat péntek délelőtt a pályán. Szinte már hagyomány, hogy az edzés elején senki nem gurul pályára. A holtidőszakot követően Mark Webber futott gyors kört és került az élre a Red Bullal, csapattársa, Vettel a második helyen állt.

Az edzés folyamán előbb Rosberg, majd Hamilton szerezte meg az első pozíciót, 2008 világbajnoka többször javított időeredményén és megőrizte az első helyet. Vettel végül Webbert megelőzve a harmadik lett, habár a német pilótát gyors körében Paul di Resta akadályozta, aki közvetlenül a háromszoros világbajnok előtt hajtott be a boxba.

A Ferrari párosa, Felipe Massa és Fernando Alonso az ötödik és hatodik helyen végzett, megelőzve a Lotus pilótáit, Romain Grosjeant és Kimi Räikkönen. Sergio Perez leggyorsabb McLarenesként a kilencedik helyen zárt, az első tízbe még a Toro Rosso pilótája, Daniel Ricciardo fért be.

Az első másfél órás gyakorlás során három komolyabb baleset történt. Jules Bianchi, Pastor Maldonado és Giedo van der Garde edzése idő előtt ért véget. Bianchi és van der Garde a Degner 2-es kanyar gumifalában végezték, míg Maldonado autójával félre állt, miután a Spoon kanyarnál autójának bal hátsó abroncsa levált. Mint később kiderült, Jules Bianchi autója annyira komoly sérüléseket szerzett, hogy a francia pilótának ki kellett hagynia a második szabadedzést.

A péntek délutáni második szabadedzés helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét.

Japán Nagydíj - 1. szabadedzés végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.157 13
2 Nico Rosberg Mercedes 1:34.487 11
3 Sebastian Vettel Red Bull 1:34.768 13
4 Mark Webber Red Bull 1:34.787 10
5 Felipe Massa Ferrari 1:35.126 9
6 Fernando Alonso Ferrari 1:35.154 10
7 Romain Grosjean Lotus 1:35.179 9
8 Kimi Räikkönen Lotus 1:35.364 9
9 Sergio Perez McLaren 1:35.450 15
10 Jenson Button McLaren 1:35.635 10
11 Nico Hülkenberg Sauber 1:35.868 10
12 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1:35.900 12
13 Adrian Sutil Force India 1:36.066 9
14 Pastor Maldonado Williams 1:36.165 10
15 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:36.178 11
16 Valtteri Bottas Williams 1:36.340 15
17 Paul di Resta Force India 1:36.399 9
18 Esteban Gutiérrez Sauber 1:36.760 14
19 Heikki Kovalainen Caterham 1:37.595 15
20 Jules Bianchi Marussia 1:37.629 8
21 Giedo van der Garde Caterham 1:38.025 15
22 Max Chilton Marussia 1:38.763 12

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: