DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Kassa Rali: In memoriam Tyutyu

A hazai bajnokság a nyári szünetet követően Kassán folytatódott, ahol a Balogh János - Holczer Dániel páros a versenypályákon a 6. helyen, a céldobogón pedig már az 5. helyen végzett.

A verseny előtti napokban vált ismerté, hogy mely pályákon is zajlik majd a küzdelem, de Balogh Janiéknak még így sem voltak igazán ismerősek - versenytempóban - a gyorsasági szakaszok, hiszen tavaly a felkészülés ellenére mégsem rajtoltak el.

 

Balogh Jani: "Kicsit első bálozósnak éreztem magam, de ezzel együtt mégis rendkívül jó volt! Rég mentünk már ilyen jó versenyen, a pályák vonalvezetése nagyon élvezetes volt, és egyúttal nagyon nehéz is!"

 

 



Nem a megszokott Mitsubishivel vágott neki ennek a futamnak a versenyzőpáros, így kicsit tanulgatni, szokni kellett, de mégis kiegyensúlyozottan tudtak kezdeni. Nem csupán az autóval kellett összeszokni, de a szervizcsapattal is, akik rögtön az első két gyors után már munkát is kaptak, hiszen akadt néhány apró dolog, amit orvosolni kellett.

 

Az első napon a második körre a teljesítményük már a megszokott versenytempójukhoz volt mérhető, majd a nap végén az 5. helyen zártak.

 

Vasárnap még 5 gyorsasági szakaszt kellett teljesíteniük, amiből az első az Optima nevű gyorsasági szakasz volt, amit a kassai bevásárlóközpont körül, a parkolóban, szervizutakon jelöltek ki.

 

Balogh Jani: "Vagy még nagyon reggel volt, vagy nem szoktam a parkolókban gyorsan menni" Nagyon sokat kaptunk és itt egy kicsit kedveszegetté is váltam, majd jött a hosszú gyorsasági, ahol szintén nem mentünk túl jól. A harmadik gyors egy vérbeli rallyepálya volt, nagyon élvezetes, nagyon szűk, rendkívül gyors, érdekes ritmusváltásokkal teli, ahol ha az ember hibázik, rögtön az erdőben találja magát. Itt már tudtunk zárkózni, és maradt még utána két gyorsasági szakasz, de addigra már akkora volt a hátrányunk, hogy lehetetlen lett volna utolérni az elejét. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a lehető leggyorsabban tudjunk menni, a hosszú gyorson próbáltam kifésülni a hibáimat, javítottunk is, majd a végén már csak az extra Power Stage pontokra koncentráltunk."

 

 

A versenyben az abszolút 6. helyen zártak, ám a dobogón már az 5. helyért járó díjat vehették át, hiszen Botka Dávidéknak nem a megszokott módon sikerült célba érniük, de ezzel kapcsolatban még a mai napig vannak kérdőjelek, a végső döntés később kerül megállapításra.

 

Balogh Jani: "Tyutyu autójával álltunk rajthoz, de a döntés már korábban keletkezett, mint ahogyan ez a nagyon rossz dolog megtörtént. Tyutyuval volt egy megállapodásunk, ő erőltette, hogy menjünk Kassán ezzel a kocsival, majd amikor ez a nagyon rossz dolog megtörtént, akkor ez kötelességgé vált számunkra. Szeretném megköszönni a csapatnak, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben össze tudták magukat szedni, és minden erejükkel azon voltak, hogy ezt a teljesítményt ki tudjuk hozni ebből a meccsből. Mindenkinek köszönettel tartozom, és nagyon bízom benne, hogy Tyutyu fentről nézett minket, és megelégedettségére tudtuk teljesíteni ezt a versenyt! Érdekes volt, mert amikor az ember az utolsó gyors után kiszáll a kocsiból, akkor jönni szokott egy felszabadultsági érzés" de most ezen a meccsen nem ez az érzés jött. A könnyeimmel küszködtem" nem volt könnyű, de megcsináltuk! Mi így búcsúztunk tőle a rallyepályákon."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: