DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

WRC: Ogier tegnap szőlősben, ma kórházban kötött ki

A világbajnoki címvédő és éllovas Sebastien Ogier súlyos balesetével indult a Német Rali második versenynapja.

Rosszul kezdődött, s még rosszabbul folytatódott a Német Rali a világbajnoki címvédő Sebastien Ogier számára. A francia pilóta tegnap az élen állva rontott, és nem tudta végigcsinálni a napot, így komoly büntetéssel térhetett csak vissza a versenybe a Rali2 szabály keretei közt. Ogier így csak a 34. helyről várhatta a folytatást, miközben egyetlen bajnoki riválisa, Latvala vezette, és jelenleg is vezeti a versenyt, azaz valószínűsíthető volt, hogy komoly veszteségeket lesz kénytelen majd elkönyvelni a pontversenyben.



 

A dolgok ma még rosszabbra fordultak: a szombati második szakasz második kilométerén Ogier hatalmasat bukott, aminek következtében a gyorsaságit is el törölni kellet, hiszen a szalagkorlát is komoly károkat szenvedett. Mind a versenyzőt, mind navigátorát, Julien Ingrassiát kórházba kellett szállítani, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül úszták meg a látványos balesetet.



 



 

A csapat képviselője így nyilatkozott nem sokkal később: "Mindketten jól vannak. Beszéltünk velük, mi akartuk, hogy elmenjenek egy kivizsgálásra. Csakis az elővigyázatosság miatt tettünk így, bár a kép alapján az biztos, hogy nagy volt a sebességük. A csapatorvosunk is elment a kórházba Jost Capito csapatfőnökkel együtt, hogy megnézze őket."



 

Azt egyelőre nem tudni, hogy Ogier-ék holnap visszaállnak-e még a versenybe: "Erről semmit nem mondhatunk, amíg nem néztük meg az autót. Többet tudunk majd, ha visszaért a szervizbe."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: