Pethő Tyutyut aligha kell valakinek bemutatni a rali sport berkein belül, hiszen mindenki ismerte és szerette őt. 1989-ben navigátorként kezdte, 1992-ben ült át a bal egybe. 2001-ben kezdődött pályafutása talán legszebb és legemlékezetesebb időszaka, a Lada VFTS korszak. 2003-ban ezzel az autóval lett H-csoportos, valamint H9-es magyar bajnok. Látványos vezetési stílusával és tempójával hamar közönségkedvenc vált belőle, és népszerűségét később, Mitsubishis éveiben is megőrizte. De a Lada mindvégig örök szerelem maradt neki, látom is a lelki szemeim előtt, ahogy most épp a mennyországban autót választ, és egy igazi VFTS-sel folytatja a száguldást az égi versenypályákon.
Reméljük, tényleg így van. Csak ez lehet az egyetlen igazságos (?) és feldolgozható magyarázata annak, hogy miért mindig a jók, miért mindig a legjobbak mennek el.
Tyutyu a legnagyszerűbb emberek egyike volt, akit valaha ismertem. 2010-től dolgoztam vele együtt, mint a csapat sajtófelelőse, de ez több volt egyszerű munkakapcsolatnál. Ritkán találkoztunk, de bármennyi idő is telt el, mindig ugyanazon a baráti hangon köszöntöttük egymást a telefonban. Csak ő tudott olyan hangsúllyal beleszólni a telefonba, hogy "Szervusz! Sanyi vagyok!", hogy azt hihette az ember, tényleg az Üvegtigris szereplőjével beszélget. Mindig megnevettetett, ő ilyen volt. Egy nagyon szeretetre méltó egyéniség, akinek elvesztése pótolhatatlan űrt hagy maga után.
Hiányozni fogsz nagyon, Tyutyu! "Abszolút tökéletes verseny, abszolút dobogó!" - olvasom vissza utolsó versenyed sajtóanyagának címét. Oké, hogy a csúcson kell abbahagyni, na de így? Ilyen hirtelen? Elbúcsúzni se volt időnk.
Egy ideje már a rák volt a legnagyobb ellenfeled. Emlékszem, amikor ezt először közölted velem a telefonban. Nyugodt volt a hangod, majdnem vidám. Azt mondtad, "Beszélj, Kistyutyuval, ő indul a Lubenik Ralin. Én rákos vagyok, én most az ellen versenyzem." Ãgy, ilyen egyszerűen. Fel sem merült bennem, hogy legyőzhet ez a fenevad. Nem is tudatosult, hogy ennyire nagy a baj. Pedig tudhattam volna, hogy ezért ilyen nagy a csend körülötted. Ez a Te harcod volt, és bátran néztél szembe vele, nem akartad, hogy fájdalmadat a környezeted is érezze. Ezért keveseknek beszéltél arról, hogy mi van Veled, és azoknak is úgy, ahogy nekem. Vidáman, kicsit tréfásan, olyan Tyutyusan!
Nagyon nehéz elhinni, hogy elmentél. Reflexből nyúlnék a telefon után, hogy hívjalak, és megkérdezzem, mi történt. Mert Te mindig mindenről megmondtad a frankót. Soha nem érdekből vagy számításból mondtad azt, amit, mindig őszinte voltál az emberekkel. Ezért is szerettek sokan.
Akik ismernek, tudják, milyen fontos volt Neked a fiad, és hogy az utóbbi időben mennyi mindent tettél, hogy átadd neki a stafétát az autóversenyzésben. Ő is ladázik, és sokak szerint olyan, mint az apja hajdanán. Benne egy részed tovább él köztünk, ezt jó tudni. Hogy Tyutyu, a mi Tyutyunk nem halt meg és nem hal meg soha, mert átadta, szétszórta az emberekben mindazt, ami ő volt. A vidámságot, a szelídséget, a humort és a szenvedélyes motorsport őrületet. Köszönjük, Tyutyu, hogy voltál, köszönjük, hogy ilyen voltál, és általad talán mi is jobbak lehetünk.
Szia Tyutyu!
