DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Változtatást szeretnének a versenyzők a veszélyes bokszutcai rajt után

Furcsa jelenetek játszódtak le a MotoGP sachsenringi futamának rajtjánál, hiszen a száradó pálya miatt a 23 fős mezőnyből 14-en a felvezető kör után a bokszba hajtottak, hogy motort cseréljenek. A start utáni pillanatok így meglehetősen veszélyesek voltak, s emiatt maguk a pilóták is változásokat szeretnének a szabálykönyvben.

Sokáig emlékezetes marad a királykategória Német Nagydíjának rajtja, ahol a száradó pályára eredetileg vizes aszfaltra való gumit felrakó 14 versenyző egyszerre hajtott a bokszba a felvezető kör végén motort cserélni, így ők a bokszutca végéről rajtoltak el, miután a mezőny többi része elérte az egyes kanyart. A tumultuózus jelenetek több pilóta szerint is veszélyesek voltak, így többek között a végül a dobogón záró hármas is változtatásokat eszközölne a szabályzatban a hasonló szituációk elkerülésének érdekében.


 
"Nehéz lenne megismételni ezt a helyzetet, de természetesen előfordulhat még ilyen" - idézi a rajtot a motokrosszos startokhoz hasonlító Marquez szavait a crash.net szakportál. "Beszélni fogunk a versenyigazgatósággal, és talán változtatunk néhány dolgot a bokszutca kijáratánál, mert amikor mindenki kimegy motort cserélni, nem számít, hogy pole pozícióban voltál előtte. Itt minden arról szólt, hogy mindenki megpróbált helyet találni magának az elejében."

 




Míg Marqueznek sikerült az első sorba állnia, az eredetileg a második rajtkockát elfoglaló Dani Pedrosának már nem: "Ahogy Marc mondta, ez a legnagyobb gond, mert a rajtrácson még az első sorban voltam, de mivel nem elsőként értem be a bokszutcába, csak a második sorba kerültem annak végénél. Normális esetben ilyen nem történik, hogy mindenki ugyanúgy dönt, és bejön a bokszba a rajt előtt. Két éve én ezt már megcsináltam, de akkor csak két vagy három másik sráccal együtt."


 
Érdekes, hogy a repsolosok ezt emelték ki nyilatkozataikban, ellentétben Jorge Lorenzóval, aki a dologban rejlő veszélyforrásokra is felhívta a figyelmet: "Számomra ez több okból is veszélyes volt. A karbonfékek csak az egyik okot jelentették, mivel nem tudtam őket bemelegíteni a rajtra. De egyúttal új abroncsaim voltak, s különösen a kijáratnál nagyon szűk a bokszutca. Rengeteg pilóta volt ott, aki előzni próbált. Szóval talán jobb lenne egy új szabályt létrehozni erre az esetre, hogy elkerüljük az ilyen veszélyes pillanatokat."

 

P1Race.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: