| |
RL Hayden: "Jó kis verseny volt"
2010.07.26, hétfő 13:10

Laguna Secaban a tizenegyedik helyezésével Roger Lee Hayden túlszárnyalta saját elvárásait. A amerikai versenyző megköszönte az LCR-Honda által felkínált lehetőséget, melyet azzal is viszonzott, hogy nem ő lett az utolsó befutó.

Roger Lee Hayden az LCR alakulatnál a Honda RC212V-vel történő bemutatkozása során a tizenegyedik helyet szerezte meg az Amerikai Nagydíjon. A 2006-os világbajnok, Nicky Hayden öccse hazájában a sérült Randy de Puniet-t helyettesítette, aki a következő versenytől ismét harcba szeretne szállni, azaz Brnoban visszatérne a versenypályára. Ehhez azonban még az orvosok beleegyezésére is szüksége lesz.

„Nagyon jó versenyben volt részem” – nyilatkozta utólag a kisebbik Hayden megelégedéssel. „A rajt után beragadtam az első kanyarban, s ezek után jó pár körre szükségem volt, hogy ismét megtaláljam a kellő ritmust. A többiek pár másodpercet rám vertek, de újra felküzdöttem magam, miközben az egész hétvége alatt elért leggyorsabb köreimet teljesítettem.” Két körrel a vége előtt Hayden aztán elment Alex de Angelis mellett, és átvette a tizenegyedik pozíciót. „A hét elején tényleg nem hittem volna, hogy megszerezhetem a tizenegyedik helyet. Szeretném megköszönni az LCR alakulatnak ezt a fantasztikus lehetőséget. Szívesen versenyeznék újra náluk, mivel nagyszerű a csapat, mind az emberek, mind a motor. Amit kaptam tőlük, az tökéletes volt."

„Elsőként Randy-nek szeretnék gyors felépülést kívánni, és megköszönni a csapatnak a hétvégén nyújtott nagyszerű munkáját” – nyilatkozta a csapatfőnök, Lucio Cecchinello. „Elégedettek vagyunk Roger eredményével, hiszen edzésről edzésre fejlődést mutatott a motoron. A verseny során mindvégig koncentrált maradt, és szívós, amikor Angelist két körrel a vége előtt megelőzte"

motogphirek.hu
Ajánlom
Légy te az első a barátaid közül, aki ezt ajánlja.
Kapcsolódó hírek
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá a hírekhez!
Eddigi hozzászólások
 
F1 Hírek
MotoGP hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek