DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Magnussen a maximumot hozta ki autójából

A McLaren F1-es csapata Kevin Magnussennel a kilencedik, Jenson Buttonnal a 11. helyről kezdheti meg a vasárnapi Szingapúri Nagydíjat.

Kevin nagyon erős volt a Q2-ben, jó köridőt elérve biztosította helyét az első tízbe és így a Q3-ba jutott. Az utolsó etap utolsó másodperceiben egészen lenyűgöző időt ért el, a kilencedik pozícióban zárt - csak néhány tizedmásodperccel maradt el a hetedik helyezéstől.

Jensonnak nem sikerült a Q3-ba jutnia - ehhez csak két századmásodperc kellett volna - és a 11. helyről indul. A Q1-ben jó teljesítményt nyújtott, a negyedik helyen végzett, de az első vezetőszárny már a maximális állásban volt és nem tudta kihasználni a növekvő tapadást, amikor a pálya felgumizódott az edzés során. Mivel nem jutott az első tízbe, ezért szabadon választhatja meg, melyik keveréken kezdi meg a versenyt.

"A mai napból a maximumot kihoztuk - amelyet érdemes megjegyezni - és a Q3-ba jutni megfelelő dolog, de nem voltunk elég gyorsak" - kezdte összegzését Magnussen. "Folytatni kell az autó fejlesztését. Nem hiszem, hogy többet el tudtam volna érni: nem vagyunk elég gyorsak itt, de remélhetőleg holnap a biztonsági autós fázis jól időzített lesz és számos kiesés segít majd minket az előrébb kerülésbe. Mindent megteszünk holnap, mint mindig és amennyire lehet keményen fogom nyomni. Versenyző vagyok - így ha látok esélyt a pozíció javítására, akkor miért ne próbálkoznék meg? Nincs sok veszíteni valónk, így meg kell próbálni maximálisan kihasználni azt, amint van. Mindent megteszek, amit lehet a versenyen. Remélhetőleg hasznos pontokat szerzünk. Bosszantó a helyzet, mert jól dolgozunk, de nem vagyunk még elég gyorsak."




"Csalódás lemaradni a Q3-ról, különösen az erős fejlődés után, amelyet a Q1-ben mutattunk" - tette hozzá Button. "Az utolsó, kritikus Q2-es körömben sok időt veszítettem a hajtűkanyarnál - blokkoltak az első kerekek és szélesre vettem a kanyar - néhány tizedmásodperc itt elment. Ezt követően nagyon keményen mentem - bár nem sikerült az első tízbe jutni, mégis azt hiszem, nehezebb lett volna sokkal előrébb jutni a Q3-ban. Tovább magyarázva a helyzetet, a Q1 során már az első vezetőszárnyat a maximumra állítottuk és amint a pálya a Q2-ben felgumizódott szenvedtem, mert nem volt elegendő első tapadás. Mindent megtettem amit tudtam ennek ellensúlyozására, a differenciálművet használtam és a motorféket, de ez nem volt elég. Még nem akarok mélyen belemenni a holnapi stratégiába, de remélhetőleg az, hogy szabadon választhatunk abroncsot, segít majd minket."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: