DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso az élen, a Mercedes egyelőre nem dominál

Fernando Alonso elsőségével ért véget az F1-es Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzése, ezzel a spanyol már másodszor zárt a tabella élén a hétvégén. Mögötte Daniel Ricciardo és Nico Rosberg végzett, az időeredmények alapján a riválisok egyelőre tartani tudják a lépést a Mercedesszel. Eközben Sergio Perez mérnöke kis híján megfeledkezett az új rádiós szabályról.

 

A körözés ma ismét világosban kezdődött, helyi idő szerint délután hat órakor, ám a leintés idején már a lámpafényekre volt szükség Szingapúrban. A pálya tapadása nem javult, inkább romlott tegnaphoz képest, köszönhetően az éjszakai esőnek, ami lemosta a felgumizott réteget. Ennek megfelelően továbbra is többet csúszkáltak a pilóták: az első percekben például Jenson Button fékezte el magát a 14-es kanyarban, és csak egy pörgés után tudott visszatérni a pályára a bukótérből.

 

Lewis Hamilton egy ennél is melegebb szituációt élt át, amikor az 5-ös kanyarba oldalt csúszva érkezett meg, de a bukótérnek köszönhetően sikerült elkerülnie a fallal való találkozást. A brit ezt követően azt jelentette rádión, hogy a megcsúszást a motor pillanatnyi leállása idézte elő, ám az erőforrást a kuplung használatával újra tudta indítani.

 

Hamilton végül csak a 6. helyen zárta az edzést, több mint négy tizeddel lemaradva az élen végző Fernando Alonso mögött. A spanyolt Daniel Ricciardo, Nico Rosberg, Jean-Eric Vergne és Sebastian Vettel követte, az eredmények pedig - a tegnapiakkal megspékelve - azt sugallhatják, hogy meglepetésre talán a Ferrari és a Red Bull is harcban lehet a Mercedesekkel ezen a hétvégén. Az edzés leintése után azonban a németek ügyvezetője, Toto Wolff higgadtan közölte, hogy minden a terv szerint ment csapata számára az edzésen, és problémák nélkül készülnek az időmérőre.

 



Az edzés egy órája során további szokatlan helyzeteket idézett elő a csapatrádió korlátozása. A Force Indiánál Sergio Perez mérnöke, Giampiere Lambiase egy pillanatra megfeledkezett arról, hogy mit szabad mondania, és kis híján olyan információt közölt a mexikóival, amit tiltanak az új szabályok. "Az első és a második szektorban... ja, ez nem engedélyezett" - hangzott el a rádióban, amint a mérnök még éppen időben megszakította a kommunikációt, mielőtt a teljesítményével kapcsolatos adatokat közölt volna a pilótával. Lambiase egyébként az a mérnök, akit a Red Bull nemrég leigazolt Vettel oldalára a következő szezonra.

 

További két olyan rádiós üzenet is elhangzott, egyik a Force Indiától, a másik a Caterhamtől, amelyekkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy nem férnek bele az új szabály által megadott keretekbe, ezek bejátszása a televíziós közvetítésbe pedig hamar lángra lobbantotta a közösségi médiát. Ám mint kiderült, mindkét csapatnál akkor hangoztak el ezek az információk, amikor a pilótáik a garázsban ültek az autójukban - ilyen esetekben pedig bármilyen kommunikáció megengedett, hiszen a korlátozás csak a pályán való körözés alatt érvényes.

 

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Fernando Alonso Ferrari 1:47.299 - 12
2 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:47.350 0.051 15
3 Nico Rosberg Mercedes 1:47.488 0.189 15
4 Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 1:47.693 0.394 17
5 Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:47.711 0.412 17
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:47.738 0.439 12
7 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:47.909 0.610 15
8 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:48.205 0.906 15
9 Kimi Raikkonen Ferrari 1:48.226 0.927 16
10 Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:48.422 1.123 20
11 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:48.450 1.151 11
12 Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 1:48.577 1.278 9
13 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:48.599 1.300 16
14 Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 1:48.637 1.338 18
15 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:49.078 1.779 15
16 Adrian Sutil Sauber-Ferrari 1:49.115 1.816 19
17 Romain Grosjean Lotus-Renault 1:49.485 2.186 17
18 Pastor Maldonado Lotus-Renault 1:50.149 2.850 15
19 Jules Bianchi Marussia-Ferrari 1:50.376 3.077 17
20 Kamui Kobayashi Caterham-Renault 1:50.939 3.640 17
21 Max Chilton Marussia-Ferrari 1:51.221 3.922 16
22 Marcus Ericsson Caterham-Renault 1:51.598 4.299 17

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: