DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Massa: Alonso helyében nem mennék a McLarenhez

Nem tartaná jó lépésnek Felipe Massa, ha Fernando Alonso az F1-es világbajnoki címet hajszolva a következő szezonra a Hondával partnerségre lépő McLarenhez igazolna.

Még egy éve sincs, hogy a brazil távozott Maranellóból, de az olasz istálló ez a rövid időn belül is jelentősen átalakult - Stefano Domenicali és Luca di Montezemolo lemondását követően immár a csapatfőnöki és az elnöki posztot is új személy tölti be, és más kulcsfontosságú szereplőket is menesztettek az istállótól, például a motorrészleg korábbi vezetőjét, Luca Marmorinit.

 

"Egyáltalán nem lep meg, ami jelenleg a csapatnál történik" - mondta Massa, aki nyolc szezont húzott le az istálló pilótájaként, így tisztában volt a háttérben zajló folyamatokkal. "De én őszintén csak jó dolgokat tudok kívánni a Ferrarinak."

 



Ebben a bizonytalan hangulatban félő, hogy Fernando Alonso is dobbantani fog, a spanyol nevét pedig már az összes élcsapattal szóba hozták az elmúlt hónapokban. A leggyakoribb híresztelések a McLarenhez való átigazolást vetítik előre, ám amikor megkérdezték Massát, hogy egykori csapattársa helyében ő belevágna-e a wokingiak által jelentett ismeretlenbe, így felelt:

 

"Nem. Persze lehet, hogy én máshogy látom, de ha a helyében lennék, biztosan nem mennék a McLarenhez. A Mercedeshez igen, a Red Bullhoz talán" - fejtegette az AS-nek. "De egy olyan csapathoz kell igazolnia, ahol képes lehet a győzelemre, és meglátásom szerint bármilyen gyümölcsöző is lesz a McLaren és a Honda viszonya, jövőre ők még nem lesznek a csúcson."

 

"De Alonso pontosan tudja, hogy mit kell tennie, és szerintem a következő évre még a Ferrarinál marad."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: