DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Alonso: Legyőzhetjük a Williamst

A Ferrari spanyol versenyzője reméli, hogy az évad hátralévő részében fel tudják venni a versenyt a grove-i bázisú csapattal, annak ellenére, hogy teljes erővel a 2015-ös F1-es szezonra koncentrálnak.

Fernando Alonso nem adta fel a rendszeres dobogós helyezésekről és egy esetleges győzelemről szóló álmait, de legfőbb célja, hogy csapata a Williams elé kerüljön a pontversenyben. A két gárdát mindössze 15 pont választja el egymástól, így izgalmas küzdelemre van kilátás.



 

"Folytatnunk kell a kemény munkát, és bármilyen is az autónk teljesítménye, bármilyen is a különbség a Williamshez képest, az utolsó verseny utolsó köréig fogunk harcolni. Sok pontot lehet még szerezni, Abu Dhabiban duplán is, így megvannak a lehetőségeink arra, hogy csökkentsük a lemaradást."



 



 

"Spa és Monza nehéz volt számunkra ezt előtte is tudtuk. A Williams mindent megtett annak érdekében, hogy maximalizálja az ott megszerzett pontjait, de most nekünk kedvező pályák jönnek, és ugyanat a feladatunk: kihasználni az előnyt.



 

Szingapúr az egyik legmegterhelőbb üzemanyag-fogyasztás szempontjából, és Alonso arra is kitért, mi várhat rá majd. "Szoros lesz, ez a pálya egy azok közül, melyeken mindig jobban kell tartalékolnunk. Ennek ellenére megoldható, hiszen kevés előzési lehetőségünk van itt, ebből a szempontból ez az egyik legkönnyebb helyszín.



 

Persze ismét válaszolnia kellett jövőjét érintő kérdésekre, hogy vajon helyet cserél-e Vettellel 2015-re? "Semmi újat nem tudok mondani, az elmúlt 13 hónapban folyamatosan kommentálom ezeket a pletykákat. Szomorú, hogy a legtöbb ilyen híresztelés Olaszországból érkezik, ami egyáltalán nem használ a Ferrarinak."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: