DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettelnek csak pár kör jutott délután, de bizakodó

Motorgondjai miatt Sebastian Vettel nem tudta teljesen kiaknázni az F1-es Szingapúri Nagydíj pénteki napját. Amikor viszont pályán volt, jó köröket teljesített, holnap pedig további javulásra is esélyt lát.

A négyszeres bajnok egy komplett edzést teljesített pénteken: az első gyakorlás végén a bokszutcában volt kénytelen félreállni motorhiba miatt, az erőforrás cseréjéből adódóan pedig csak a második tréning utolsó perceire tért vissza - az is esélyesnek tűnt, hogy teljesen ki kell hagynia a délutánt. A délelőtti edzést negyedikként zárta, és bár délután 5 kört teljesített, ez elégnek bizonyult az ötödik helyre.

 

"Nem volt ideális péntek, mivel nem tudtam kipróbálni az opciós gumikat, de a mérnököknek köszönhetően legalább kaptam néhány percet a végén. Ez is több, mint a semmi. Jó érzetem volt az autóval délután. Ennek ellenére is nehéz kimenni, és a határon teljesíteni rögtön az első körben, de egész közelre kerültem. Biztos vagyok benne, hogy holnap még fejlődni tudunk" - foglalta össze Vettel mai napját.

 



Arról is megkérdezték, lát-e esélyt a Mercedes legyőzésére. "Igen, azt hiszem, még mindig van. Remélhetőleg jó helyen leszünk holnap. Sokkal közelebb vagyunk hozzájuk, mint eddig voltunk. De ma péntek van, minden holnap derül ki. Szoros lesz a kvalifikáció, de meglátjuk, mit tehetünk."

 

Az erőforrás összetevői közül Vettel autójában épp a belsőégésű motor (ICE) adta meg magát - amiből ez már az ötödik volt számára idén. A hatodik elem büntetést vonna maga után, de a Red Bull nem egy új, hanem egy korábban már használt ICE-t fog a bajnok autójába tenni. A német versenyző új karosszériát is kapott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: